A kemény fagyok ellenére miért kevesebb a madár az etetőkön?

Az elmúlt hetekben számos alkalommal futott be ez a kérdés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) az ország egész területéről. A beszámolók szerint azokon a helyeken is, ahol évek, évtizedek óta folyik téli etetés, gyakran a szokott madárlétszám töredékét tapasztalják a madárbarátok, az újonnan létesült etetők pedig sokszor konganak az ürességtől.

madareteto_2A jelenségnél csak annak magyarázata lehet furcsább – az ok ugyanis az enyhe télre vezethető vissza! Pontosabban arra, hogy immáron negyedik éve ősziesen enyhe hőmérséklettel és hómentesen indult a tél Európa és Ázsia hatalmas északi és középső térségeiben. Az évszakhoz képest szokatlanul barátságos időjárási viszonyok közepette a messzi észak madarai sokkal kisebb számban indulhattak meg délre, így a Kárpát-medencébe. Ráadásul a nálunk telelő madarak bőven találnak táplálékot a mezők, szántók hómentes területeiben, ezért kisebb számban vagy egyáltalán nem is húzódtak be a lakott területekre, és az itt működő etetőkre.

Ebbe az eleve alacsonyabb madárlétszámú környezetbe érkezett meg január elején az évek óta nem látott keménységű és tartós fagyokat hozó sarkvidéki hidegfront. A madarak az ilyen markáns meteorológiai eseményeket képesek napokkal előbb érzékelni. Ez a képesség azért fontos számukra, mert így lehetőségük, idejük van időben délebbre húzódni a túlélési esélyeiket jelentősen csökkentő időjárási körülmények elől. Így a potenciális etetőlátogató madarak idén eleve jelentősen alacsonyabb hazai létszáma a front elől délebbre húzódva az etetők helyenkénti elnéptelenedéséhez vezetett. A madarak létszámcsökkenése – érthető módon – a vizes élőhelyeken még markánsabban jelentkezett. Hiszen a folyók, tavak madarai az alapvető fontosságú életterüket veszítették el a táplálkozó-, pihenő- és éjszakázóhelyet egyaránt biztosító vizek befagyásával.

Tengelic ismerkedik az etetővel (Fotó: Erdeiprogramok.hu, Gribek Tímea)

Tengelic ismerkedik az etetővel (Fotó: Erdeiprogramok.hu, Gribek Tímea)

A madáretetők alacsony madárforgalmának hátterében tehát nem a kérdésekben alkalmilag felmerülő madárinfluenza vagy éppen a ragadozómadarak állnak, hanem a klímaváltozás kapcsán egyre gyakrabban tapasztalható, szokatlanul enyhe és hómentes télkezdet, majd az ezt megváltoztató „szibériai hideg” betörése.

A hétvégén remek alkalom nyílik szervezet programok segítségével a madarak megfigyelésére hazánk erdeiben:

Madárgyűrűzés a Jági-tónál
2017-01-21 – Helyszín: Pilisszentiván
Bővebben

Telelő – Vadludak útján a Fertő-tájon
2017-01-21 – Helyszín: Borsodi-dűlő nevű szikes tó partján álló kilátótorony
Bővebben

Hortobágyi sasles
2017-01-21 – Helyszín: Kecskés puszta
Bővebben

Téli túra az ártéri erdőben – Mártélyi Tájvédelmi Körzet
2017-01-21 – Helyszín: Mártélyi Tájvédelmi Körzet
Bővebben

A Biharugrai-halastavak téli madárvendégeinek megfigyelése
2017-01-21 – Helyszín: Biharugra
Bővebben

(MME)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: