Segítségre szoruló, fázó denevérek – Mit tegyünk?

Elsősorban lépcsőházakban, panelépületek környékén találkozhatunk denevérekkel. Ebben a tartós hidegben a telelőrések és telelőhelyek áthűlhetnek, a denevérek pedig utolsó tartalékukat felélve próbálnak menekülni a hideg elől. A téli álmukból ébredő állatok mostanra már részben felélték az elraktározott energiatartalékukat, az ébredéssel pedig további energiát vesztenek – s mivel nem marad erejük repülni, leeshetnek a földre.

Fotó: Mályi Természetvédelmi Egyesület

Fotó: Mályi Természetvédelmi Egyesület

A fagyos időben repülésre képtelenné válódenevérek, a földre zuhanva, percek alatt elpusztulhatnak. A hideg miatt drasztikusan megszaporodott az emberi segítségre szoruló denevérek száma. És segítenek is sokan: „Napok óta folyamatosan csörög a telefonunk, az ország minden pontjáról érkeznek hívások bajba jutott kis denevérek miatt. Volt olyan, hogy 24 óra alatt, több mint 150 ilyen bejelentés érkezett hozzánk. Többségében segíteni szeretnének a kisemlősökön, de érkezett olyan hívás is, ahol a telefonáló szomszédja sajnos eltaposta a védett állatokat” – foglalta össze a rendkívüli helyzetet Lehoczky Krisztián, a Mályi Természetvédelmi Egyesület elnöke és a Madármentő Állomás helyi vezetője.

Elsősorban lépcsőházakban, panelépületek környékén találkozhatunk denevérekkel. Ebben a tartós hidegben a telelőrések és telelőhelyek áthűlhetnek, a denevérek pedig utolsó tartalékukat felélve próbálnak menekülni a hideg elől. A téli álmukból ébredő állatok mostanra már részben felélték az elraktározott energiatartalékukat, az ébredéssel pedig további energiát vesztenek – s mivel nem marad erejük repülni, leeshetnek a földre.

A megmentett denevérek a Mályi Természetvédelmi Egyesület állomásán először folyadékot kapnak. (Fotó: Mályi Természetvédelmi Egyesület)

A megmentett denevérek a Mályi Természetvédelmi Egyesület állomásán először folyadékot kapnak.
(Fotó: Mályi Természetvédelmi Egyesület)

Aki földre hullott denevér életét így menthetik meg:

  • Szerezzen egy jól zárható kartondobozt, erre fúrjon apró szellőzőréseket!
  • Kesztyűvel fogja meg a denevért és tegye bele a dobozba! Ha fél tőle, akkor kartonpapírral nyúljon alá és így tegye a dobozba!
  • A dobozt vigye fagymentes, meleg helyre, majd hívja fel ezt a telefonszámot: 06 30 689 2727, segítünk! Az, akinek nincs pénz a telefonján, csörgesse meg a számot, a madármentő állomás visszahívja!

(National Geographic – ng.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: