A 2016/2017-es telelési időszak már eddig is sok érdekes adattal szolgált jeladós fehér gólyáink életéről. Miközben néhány kockázatot vállaló madár velünk együtt, itthon fagyoskodik a régen látott hidegben, többségük a szokott módon Afrika középső régiójában, elsősorban Csádban és Szudánban telel. Két jeladós gólyánk azonban kétszer ilyen messze, a Dél-Afrikai Köztársaságig repült, ami légvonalban is több mint 8000 km-es oda utat jelent!
(Fotó: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)
Ezeket a pontos információkat annak köszönhetjük, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai hatvan fehér gólyára szereltek műholdas jeladót az elmúlt öt évben. Sokatmondó adat, mely egyben a madarakra leselkedő rengeteg természetes és civilizációs veszélyre is felhívja a figyelmet, hogy ezek közül jelenleg kevesebb mint tíz adó aktív – azaz az eszközök esetleges meghibásodásának esélyét is figyelembe véve már csak mintegy 20%-uk lehet életben.
A műholdas követésnek köszönhetően néhány év alatt többet tudtunk meg a faj vonulási és telelési viselkedéséről, mint az ezt megelőző több mint száz év hagyományos (az adatgyűjtéshez a madár ismételt kézbevételét igénylő) gyűrűzésével. Kiderült, hogy a fiatal fehér gólyák az ivarérés évei alatt gyakran haza se jönnek, a nyarat Kis-Ázsia térségében töltik. De fény derült a talán legkorábban, már februárban hazatérő gólyánk titkára is: „Báró” gyorsaságának oka, hogy Afrika helyett csak Izraelig vonul. A GPS adatokból tudjuk, hogy az egyes példányok telelőhely-választása akár évenként változhat. Idén ősszel azt is láthattuk, hogy a délre tartó vonulást hosszabb időre is megszakíthatják olyan kedvező események, mint például egy kialakuló sáskajárás a Szahara déli, Száhel-övezetében. Azt is megtudtuk, hogy a hazai állomány fő telelőterülete Csádban és Szudánban van. Ugyanakkor elképesztő azzal szembesülni, hogy a kötöttségek nem korlátozta madarak akár úgy is dönthetnek, hogy folytatják útjukat, és az afrikai kontinens legdélebbi térségeiig repülnek, ahonnan visszatérve több mint 20000 km-t repülnek fél év alatt.
A múlt héten két jeladós fehér gólya pusztulására, és ennek okaira is fény derült, ismételten jelezve, hogy milyen veszélyek fenyegetik mind az itthon telelés kockázatát felvállaló, mind a vonuló példányokat.
A „Január” nevű áttelelő madár múlt csütörtökön pusztult el, tetemét a Fővárosi Állat- és Növénykertben Dr. Sós Endre vezető állatorvos vizsgálta meg. Az elhullás oka a madár emésztőrendszerében a táplálékállatok szőréből és egyéb emészthetetlen részeiből képződő „bezoár” okozta gyulladás és elzáródás volt, melynek kialakulása valószínűleg a főként kisrágcsálókból álló táplálkozásra vezethető vissza. Mindazonáltal a gólyák messze túlnyomó többségének az ilyen emészthetetlen táplálék-összetevők nem okoznak gondot, ezektől (a baglyokéhoz hasonló) napi többszöri köpeteléssel probléma nélkül megszabadulnak. “Január” emésztőrendszere tehát rendellenesen, rosszul működött (ennek okaira azonban nem derült fény), és az ebből következő megbetegedés vezetett az állat elhullásához.
Annak ellenére, hogy az áttelelés rendkívül kockázatos döntés, az itthon maradó gólyák rendkívül jól bírták a telet az elmúlt években és a mostani kemény fagyok idején is. Többségük gond (és az alapvetően szükségtelen emberi segítség) nélkül vészeli át a fagyos hónapokat, a „Januáréhoz” hasonló elhullásról eddig nem is volt hazai adatunk.
Egyik leghíresebb jeladós fehér gólyánk, az időjárás-jelentésekben is bemutatott „Veca” pedig Afrikában került bajba. Adója január 9-e óta ugyan arról a helyről sugározta a jeleket, amiből a pusztulására lehetett következtetni. A madarászok nemzetközi közösségének köszönhetően alig néhány nap alatt sikerült megszervezni, hogy valaki Zambiában ellenőrizze a GPS koordinátákat. Így derült ki, hogy „Veca” valószínűleg orrvadászat áldozata lett.
(MME)
küldés...
