Hatalmas siker volt az első csemeteültetési program Székelyföldön

csemeteultetes_szekelyfold_4A székelyföldi erdőkkel kapcsolatosan az elmúlt években jobbára csak negatív hírekkel lehetett találkozni. Többek között ezért is volt kiemelkedő esemény a november 12-én, Homoródalmás határában megszervezett “Jótetteket ültetünk” elnevezésű csemeteültetési program.

“Fontos, hogy az emberek pozitív példákat, kezdeményezéseket lássanak, amelyekbe lehetőség szerint ők is bekapcsolódhatnak, hiszen ahogy a jelenlevők is mondták, hatalmas az igény a hasonló, aktív környezetvédelmi programokra” – tudta meg az Erdeiprogramok.hu a Zöld Székelyföld Egyesület közleményéből.

Habár az időjárás-előrejelzések rossz időt jósoltak, szerencsére a programban részt vevő önkénteseknek csak az időnként felerősödő széllel kellett megbirkózniuk.

csemeteultetes_szekelyfold_2

A Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal, a Zöld SzékelyFöld Egyesület valamint a Homoródalmás Önkormányzata által szervezett program messze meghaladta a kezdeti elképzeléseket, köszönhetően a számos partnernek, támogatónak, akik felsorakoztak a program mellé. A program fő támogatója volt az ausztriai Lieco csemetekert, amely több mint 12 000 lej értékben adományozott földlabdás csemetéket a program sikere érdekében. De szintén a kiemelt támogatók között volt Homoródalmás Közbirtokossága, a Heineken Románia, a Waberer’s Románia, a Merkúr Áruház és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány. Emellett még további 35 cég és intézmény segítette a programot lehetőségei szerint.

csemeteultetes_szekelyfold_3

“Ha csak pusztán a számokat nézzük, akkor elmondható, hogy majdnem 350 résztvevő regisztrált a helyszínen. De ha beleszámoljuk azokat, akik a terület körbekerítésével, az ebéd elkészítésével foglalkoztak, vagy más módon hozzájárultak ahhoz, hogy a program létrejöhessen, ez a szám minden bizonnyal az 500-at is elérheti. Érdemes megemlíteni, hogy 35 különböző településről érkeztek önkéntesek a programra, hogy csak néhány távolabbi települést említsünk meg: Brassó, Nagyszeben, Marosvásárhely, Szováta, Sepsiszentgyörgy” – derül ki Csonta László szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatójából.

csemeteultetes_szekelyfold_4

Néhány óra alatt az önkéntesek az erdészet szakembereinek irányításával 2 hektáron 5000 csemetét ültettek el. A gyerekek a művelődési házban környezeti nevelési programba vehettek részt, mialatt elkészült a borjúpörkölt, amit az esemény végén mindenki megkóstolhatott.

A program sikereit látva a szervezők azt szeretnék, ha ez a kezdeményezés egy mozgalommá nőhetné ki magát, és a jövőben évente 1-2 alkalommal lenne hasonló program más-más régiókban.

csemeteultetes_szekelyfold_5

A szervezők köszönik mindenkinek, aki valamilyen formában segítette a kezdeményezést, és azt ígérik, hogy tavasszal újra találkozhatnak!

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: