Gyermekekkel telt meg a Gúthi-erdő

guthi_erdo_2Egymást váltották a gyerekek az utóbbi napokban a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetében. Hétfőn óvodások látogattak el az állami erdőgazdasághoz; a debreceni Nagyerdei Óvoda Nyuszi csoportja töltött el egy délelőttöt az erdészetnél.

A kicsik két csoportban, lovaskocsival bejárták a Gúthi-erdőt, hogy megtapasztalják, milyen a dámszarvasok hangja barcogás idején. Emellett terméseket, leveleket gyűjtöttek, és megismerkedtek az erdészek munkájával is. A négyéves apróságok nagyon jól érezték magukat, a programot ebéd zárta.

guthi_erdo_4

Gúthon már hagyomány, hogy a Nyírerdő Zrt. októberben barcogótábort szervez a természetvédelem, valamint az erdő- és vadgazdálkodás iránt érdeklődő diákok számára. Már hatodik alkalommal bonyolították le a rendezvényt.

guthi_erdo_2

“A hétvégi, kétnapos program mintegy kéttucat gyerek részvételével zajlott – ők négy környékbeli településről, Nyíradonyból, Nyíracsádról, Nyírlugosról és Nyírmártonfalváról érkeztek. Az érdeklődésről mindent elmond, hogy néhányan a közösségi oldalunkon kerestek meg minket azzal, hogy szeretnének részt venni a táborban. A gyerekek az erdészet munkatársai irányításával bepillantást nyertek az itt folyó munkába. A vadgazdálkodásról, a vadászati hagyományokról „tanultak”, trófeákat tanulmányoztak és természetesen az ő programjukból sem hiányozhatott a dámbarcogás hallgatása” – foglalta össze Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója.

guthi_erdo_3

guthi_erdo_4

guthi_erdo_1

(Nyírerdő Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: