Új pihenő- és szálláshelyek, ismeretterjesztő táblák a Pótharaszti Sétaerdőben

potharaszti_setaerdoA Földművelésügyi Minisztérium célja az állami erdők nyitottabbá tétele a társadalom számára. A közjóléti funkció előtérbe kerülésére, annak sokrétű megvalósíthatóságára jó példa a NEFAG Zrt. 2014 óta tartó fejlesztés-sorozata – mondta Bitay Márton, állami földekért felelős államtitkár a Pótharaszti Sétaerdő fejlesztéseinek átadó ünnepségén.

Bitay Márton kiemelte, a Monori Erdészet területén számos, asztalokkal és padokkal felszerelt pihenőhely, illetve kijelölt tűzrakó hely létesült. A sétaerdő bejárása során pedig – kihelyezett táblák segítségével – érdekes információkat tudhatunk meg az erdőről, a helyi növény- és állatvilágról, a terület sajátosságairól, múltjáról, jelenéről. A legújabb, 2016-ban létesített négy pihenőhely közül három esetében az ott alvásra alkalmas sátorház is a kirándulók rendelkezésére áll.

A fejlesztések megvalósításában nagy szerepe volt a Pest Megyei Természetbarát Szövetségnek is, amely a NEFAG Zrt. Monori és Pusztavacsi Erdészetével együttműködve az utóbbi két évben 153 kilométer turistaút felújításában, kijelölésében, felfestésében vett részt. A 2016-ban létrehozott négy pihenőhely mindegyike ezen megújult útvonalak mentén fekszik – mondta az államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. Rögzíti, hogy a természeti erőforrások, különösen az erdők a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és megőrzése az állam és mindannyiunk kötelessége.

potharaszti_setaerdo

Az új létesítmények átadása az Erdők Hete rendezvénysorozat egyik eleme. Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3 – 9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

(FM Sajtóiroda; Fotó: Pelsőczy Csaba/FM)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: