Közeleg az állatok ünnepe – Programok a Szegedi Vadasparkban

szegedi_vadasparkOktóber 4-e az egész világon 1931 óta az állatbarátok ünnepe. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. Ő volt az, aki a legenda szerint értette az állatok nyelvét, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk, s tisztelnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. 

Nem véletlen, hogy ez a jeles nap az állatkertekben is nagy jelentőséggel bír, az egyik legfontosabb jeles napnak számít. A Szegedi Vadasparkban minden évben két rendezvénnyel is ünnepelik az állatok világnapját, azért, hogy minél többeknek próbáljanak jó példával és ötletekkel segíteni abban, mi mindent lehet tenni akár a vadon élő, akár a házi kedvencként tartott állatok életkörülményei, életminősége javításáért. Október 2-án vasárnap a családokat, valamint az örökbefogadókat, október 4-én kedden pedig az óvodai és iskolai csoportokat várják játékos programokkal.

Október 2-án, vasárnap 10.00-tól 16.00-ig tehát családi napot tartanak, ahol játékos vetélkedő keretében, praktikus ötleteket adnak részben a kertben, az udvarban előforduló, részben pedig a lakásban tartott állatok téli, hűvösebb időre való felkészülésének elősegítésére. Természetesen, mint minden ilyen eseményen, élő állatokkal való közvetlen barátkozásra is adódik alkalom. Sőt, e napon zárul a két éves, „Let it grow” („Engedd élni!”) európai természetvédelmi kampányhoz kapcsolódó, a Szegedi Vadaspark és Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje által kiírt pályázat első fordulójának zárása is, amikor is eredményt hirdetnek mind egyéni, mind pedig csoport kategóriában.

Az állatok világnapja hétvégi programjának évek óta szerves része az Örökbefogadók napja is, amikor is rendkívüli és élménydús „szülői értekezletre” hívják azokat, akik egy-egy állatnak vadasparki jólétét anyagilag is támogatják.

Október 4-én, kedden pedig óvodai és iskolai csoportokat várnak 9.00-től 13.00-ig, akiknek, természetesen az adott korosztálynak megfelelően, izgalmas, állatsimogatással egybekötött mini foglalkozásokon mutatják be, hogyan is gondoskodjanak felelősen otthoni kedvenc állataikról.

(zooszeged.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: