Újabb erdőt tisztítanak meg Szegeden az erdőmentők szombaton

erdomentok_szemetszedesÖnkéntes szemétszedési akciót szervez Szegeden augusztus 27-én, szombaton az Erdőmentők Alapítvány.

“Léptünk béke élteti
A természet az én csodám,
Szellemem fénye így teli
Mint napsugár zöldellő fán.”

A fenti sorokat Bodon Bence környezetmérnök költötte, a szegedma.hu portállal pedig egy korábbi szemétszedés alkalmával osztotta meg, amikor az erdőmentők a Gyík utcai erdőt szabadították meg a a szétdobált hulladéktól.

Az alapítvány szombaton újabb megmozdulást szervez a Tisza-parti városban. A szemétszedés délelőtt 10-től kora délutánig fog tartani. A szervezők minden résztvevőnek javasolják, hogy készüljenek folyadékkal és kullancs elleni védelemmel, tisztálkodáshoz szükséges felszereléssel, valamint megfelelő ruházattal, amiért nem kár, ha piszkos lesz. Kesztyűt ugyanakkor az erdészet tud biztosítani az akcióhoz.

erdomentok_szemetszedes

Bővebb információt kérni, valamint résztvevőként jelentkezni a kapcsolat@erdomentok.hu e-mail címen lehet. Az előzetes regisztráció nem feltétel, anélkül is szívesen látnak minden segítő kezet, kicsit és nagyot egyaránt. A program helyi koordinátora Kósa Emília.

A találkozó 10 órakor a Csongrádi sgt. 108. (Szeged 12-es posta) előtt lesz.

(szegedma.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: