Meleg, szép időnk lesz a hétvégén – Programokat ajánlunk!

nyari_melegAz előrejelzések szerint a nemzeti ünnepünkön a napos időszakok mellett felhők is megjelennek az égen, de számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb csak egy-egy frissítő, gyenge zápor alakulhat ki elszórtan.

Az Időkép.hu szerint szombat hajnalra nyugaton és délen foltokban pára, köd képződhet. Délután 28-32°C közötti értékeket mérhetünk.

Vasárnap nyugat-északnyugat felől hidegfront hoz záporokat, zivatarokat, valamint feltámadó északnyugati szelet. Keleten, délkeleten még 30 fok fölé melegszik a levegő, a Dunántúl nagy részén és északon viszont 22 és 25 fok közötti maximumokra van kilátás.

Hétfőn még a Dunától keletre számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására, a Dunántúlon viszont már sokat süthet a nap. A szeles időben 20-26 fokot mérhetünk, a Dunántúlon lesz melegebb. Keddtől szárazabb és melegebb napok jöhetnek.

 

Erdei programok hétvégére:

Éjszakai bobozás a Mecsextrém Parkban
2016-08-19 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Kreatív délután a jósvafői templomban
2016-08-19 – Helyszín: Jósvafői Tájház
Bővebben

A természet templomában – Túra Aggteleken
2016-08-19 – Helyszín: Tourinform-Aggtelek
Bővebben

Szent István napja a Mecsextrém Parkban
2016-08-20 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Csillagos égbolt túra Sasréten
2016-08-20 – Helyszín: Almamelléki Kisvasút
Bővebben

Kaszói kisvasutazás az Új kenyér jegyében
2016-08-20 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Az Aggteleki-karszt szívében
2016-08-20 – Helyszín: Kúria Oktatóközpont
Bővebben

Békés megyei vadásznap – Mezőkovácsháza
2016-08-20 – Helyszín: Mezőkovácsháza, Városi strand
Bővebben

Élet a kánikulában: túra a Sas-hegyen
2016-08-20 – Helyszín: Sas-hegyi Látogatóközpont
Bővebben

Rendkívüli nyitva tartás a Körös-Maros Nemzeti Parknál
2016-08-20 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Kerttörténeti tanséta a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben
2016-08-20 – Helyszín: Nemzeti Botanikus Kert Vácrátót
Bővebben

Gólyák nyomában Béda-Karapancsán
2016-08-20 – Helyszín: Fehér Gólya Múzeum
Bővebben

Hajóskapitányként a Tiszán – Vízitúra kishajókkal
2016-08-20 – Helyszín: Névtelen helyszín
Bővebben

Kaláka Nap – Új kenyér ünnep Ócsán
2016-08-20 – Helyszín: Ócsai Tájház
Bővebben

Csillagfényes éjszaka: sátorozás a szabadkígyósi Nagyerdőben
2016-08-20 – Helyszín: Szabadkígyós
Bővebben

Hajnali madárles a Fertő-tónál
2016-08-21 – Helyszín: Hanság főcsatorna
Bővebben

Ünnepi geotúra a balatonkenesei tátorjános természetvédelmi területen
2016-08-21 – Helyszín: Balatonkenese
Bővebben

Nyári kalandtábor a Mecsextrém Parkban
2016-08-22 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Vadbiológus Tábor Gödöllőn
2016-08-22 – Helyszín: SZIE Vadvilág Megőrzési Intézete
Bővebben

Nyári csillagászati tábor Bakonybélben
2016-08-22 – Helyszín: Pannon Csillagda
Bővebben

„Az erdő ajándéka” – Napközis kézműves és kaland tábor a Hármashatár-hegyen
2016-08-22 – Helyszín: Erdő Ajándéka Erdei Iskola
Bővebben

„Mocorgó Puli” tábor – Agostyán, Ágoston-ligetben
2016-08-22 – Helyszín: Természetvédelmi és Humánökológiai Oktatóközpont – Ökofalu
Bővebben

Hajnali madárles a Fertő-tónál
2016-08-24 – Helyszín: Hanság főcsatorna
Bővebben

Kék vércse szikronszámlálás a Csanádi-pusztákon
2016-08-24 – Helyszín: Csanádi puszták
Bővebben

A gombák csodálatos világa: nyári családi napok Királyréten
2016-08-25 – Helyszín: Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont
Bővebben

Éjszakai bobozás a Mecsextrém Parkban
2016-08-26 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Állatkertek éjszakája a Szegedi Vadasparkban
2016-08-26 – Helyszín: Szegedi Vadaspark
Bővebben

Állatkertek Éjszakája a Körösvölgyi Állatparkban
2016-08-26 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Éjszakai erdei társasági futás Szolnokon – augusztus 26.
2016-08-26 – Helyszín: NEFAG Erdei Művelődési Háza
Bővebben

(Időkép.hu; Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: