A Kisalföldi Erdőgazdaság is részt vett a Pannonhajsza és Sulihajsza rendezvényen

pannon_futas_22016. május 21-én és 22-én a hagyományok szerint szervezte meg a győri YAKUZA Fitness, a Pannonhalmi Főapátság és Pannonhalma Város Önkormányzata a Pannonhajszát és a Sulihajszát. Együttműködő partnerként a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. is jelen volt a rendezvényen.

A verseny során majdnem 10 km-t futottak le a résztvevők, ami közben több mint 10 akadályt kellett teljesíteniük. Az első nap iskolások teljesítették a távot, második nap pedig 700 főnél is többen vettek részt a megmérettetésen.

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. is felállított egy akadályt, amely a csúzlival lövés volt. A versenyzőknek egy-egy lövéssel kellett eltalálni a célt. Aki pedig nem tudta teljesíteni a feladatot, büntetőt kapott.

Az állami erdőgazdaság Ravazdi Erdészetének egyik kerületvezető erdésze, Sipák Norbert is részt vett versenyzőként a hajszán, méghozzá jó eredményt elérve a megmérettetésen.

pannon_futas_1

Vigaszdíjként minden kategória utolsó helyezettje a Magyalosi lőtéren részt vehet egy két órás lövészetoktatáson, gyakorlaton.

Gratulálunk a résztvevőknek, s ősszel folytatás következik!

(Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: