Biológiai Sokféleség Világnapja a Szegedi Vadasparkban

szegedi_vadaspark_logoA Biológiai Sokféleség Világnapja alkalmából idén május 26-án a Szegedi Vadaspark adott otthont az élővilág változatosságát bemutató programsorozatnak.

Az ENSZ kezdeményezésére a világ országai 2010 óta ünneplik a Biológiai Sokféleség Világnapját, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a sokszínűség megőrzésének és fenntartható használatának fontosságára, ami elengedhetetlen az emberi élethez és az emberiség jólétének biztosításához. Idén a Biológiai Sokféleség Világnap fő üzenete, hogy a biodiverzitás és az általa biztosított ökoszisztéma szolgáltatások jelentőségét és megóvásának szempontjait minden ágazatban és minden döntéshozatali folyamat során figyelembe kell venni, hiszen csak így állítható meg további hanyatlásuk.

A programsorozatot Dr. Rácz András, környezetügyért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a biológiai sokféleség megőrzése nem csak állami feladat. Bár az állam komoly intézményrendszert működtet, beleértve a 10 nemzeti park igazgatóságot és a génmegőrzési intézményeket, a Haszonállat-génmegőrzési Központot és a Növényi Diverzitás Központot, azonban a célok eléréséhez mindannyiunk közös munkájára szükség van. Ebben részt vesznek az önkormányzatok a civil szervezetek és a társadalom egésze. Beszédében megemlítette, hogy a munkamegosztásban komoly feladat hárul az állatkertekre is. Egyrészt kiemelt szerepük van az oktatásban, ismeretterjesztésben és szemléletformálásban, másrészt a védett és veszélyeztetett állatfajok mentésével, gyógyításával többségük aktív részt vállal át az állam természetvédelmi feladataiból is. A Szegedi Vadaspark mindkét területen kiemelkedő munkát végez együttműködve a nemzeti park igazgatóságokkal, különösen a Kiskunsági és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal és a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával.

Természetvédelmi mentőtevékenysége az országban egyedülálló, hiszen nemcsak a hazánkban előforduló védett állatokra terjed ki, hanem a déli határainkon illegálisan behozott egzotikus állatokra is. Több ezer szárazföldi teknős és több száz veszélyeztetett madár mentését, gyógykezelését végezték el itt a szakemberek az elmúlt években. Ennek, és a jó hazai és nemzetközi együttműködésnek az eredményeként több alkalommal is sor kerülhetett a csempészett és a határokon lefoglalt állatok élőhelyükre való visszajuttatására is. Az elmúlt év során 686 görög teknőst sikerült visszajuttatni az eredeti élőhelyére, Bulgáriába nemzetközi összefogás eredményeként, így ezek az állatok eredeti élőhelyükön járulhatnak ismét hozzá az adott térség biológiai sokféleségéhez. Jelenleg is a Vadaspark természetvédelmi mentőhelyén 70, Afrikából csempészett jákópapagáj várja, hogy a Földművelésügyi Minisztérium, a Világ Papagájvédelmi Alap és a tanzániai hatóságok közötti együttműködés segítségével visszakerülhessen eredeti élőhelyére, amire reményeink szerint hamarosan sor kerül.

A megnyitót követően a Vadaspark az FM Természetmegőrzési Főosztályával, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósággal közösen izgalmas és sokszínű programokkal várta az óvodai és iskolai csoportokat, mint például a „Biodiverzitás-játék a Vadasparkban” című több állomásos vetélkedő, a Vadonleső, az ”Év emlőse a denevér”, illetve a veszélyeztetett fajokkal kapcsolatos ismeretterjesztő játékok.

(FM Sajtóiroda)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: