Ismét útjára indul a „Fülemülék éjszakája” országos rendezvénysorozat (+Rendezvénylista)

fulemuleHazánkban a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara – a fülemüle. Ez a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nem csak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.

A fülemüle hangja évezredek óta megigézi az embereket és megihleti a művészeket. Andersen “Fülemüle” című meséjéből Sztravinszkij írt operát, amelyhez a fülemüle énekművészetéből nyert ihletet. Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak. Oscar Wilde “A csalogány és a rózsa” című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik a madár.

A rádió hőskorában, Angliában, a BBC közvetítettek egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték.

A faj hosszú távú vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

Fülemüle (fotó: Selmeczi Kovács Ádám)

Fülemüle (fotó: Selmeczi Kovács Ádám)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva egy évtizede hirdeti meg „Fülemülék éjszakája” programsorozatát. Ennek keretében április végétől május végéig országszerte mintegy 50 helyszínen, többnyire lakott területeken vagy ezek határában várják a madarászok a madarak iránt érdeklődőket, hogy rövid késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét. A rendezvényhelyszíneken nem csak hallani, de gyakran kézben is látni lehet a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik.

Baranya megye

Helyszín: Mohács
Időpont: 2016. május 6. 18.00-22.00 (esőnap: 2016. május 7. 18.00-22.00)
Találkozó: Középmező, a Lidl Áruház parkolója mögött.
További információ: László Csaba 70/289-8495

Helyszín: Pécs, Lőtéri dombok.
Időpont: 2016. május 6. 18.00-22.00 (esőnap: 2016. május 7. 18.00-22.00)
Találkozó: Gyülekező a Melinda utca 5-9. hsz. mögötti parkolóban
További információ: Wágner László 30/377-3412

Helyszín: Pusztakisfalu
Időpont: 2016. május 28. 20.00 – 24.00
Találkozó: A haranglábnál
További információ: Szekeres Tibor 20/543-1878

Helyszín: Sasrét
Időpont: 2016. április 30. 17.00 óra
Találkozó: 17.00 indulás Almamellékről kisvonattal
Program: Madármegfigyelő túra, fülemüle (csalogány) bemutatása, Madarak és Fák Napja történetének ismertetése.19.00 Túra szakvezetéssel 21.00 visszaindulás kisvonattal Almamellékre.Vacsora lehetőség a Sasréti Vendégházban. Szálláslehetőség Sasrét Vendégházban.
Program ára 500 Ft/fő, a vonatjegy árát nem tartalmazza. A programra előzetes bejelentkezés szükséges.
További információ: Gerlecz Edit 70 2967477, 30 4599326 tura@mecsekerdo.hu, turizmus@mecsekerdo.hu

Bács-Kiskun megye

Helyszín: Gara
Időpont: 2016. május 14. 18.00
Találkozó: Gara, benzinkút
Program: Madármegfigyelés, az éjszaka madárhangjainak megismerése
További információ: Vogl István 20/3574719

Helyszín: Kiskőrös, Szücsi-erdő
Időpont: 2016. május 15. 17.00
Találkozó:Kiskőrös, MOL benzinkút
Program: Madárének hallgatás
További információ: Kósa Gyula, 70/8660-646

Helyszín: Fülöpszállás, Duna-völgyi főcsatorna
Időpont: 2016.május 8.16.00-19.00
Találkozó: DVCS-part, Csati-büfé
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés
További információ: Nagyné Grecs Anita 70/638-8310

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Helyszín: Kazincbarcika, Csónakázó tó (Jubileumi park)
Időpont: 2016. május 7. 16 .00
Program: Madármegfigyelés
További információ: Ölveczki Gyula 30/3966925

Helyszín: Miskolc, Miskolc-Tapolcai Park
Időpont: 2016.május 6. 17.00-20.30
Találkozás: Barlangfürdő előtti sétány
Program: Odú telep ellenőrzés, madárhang hallgatás, madárgyűrűzés
További információ: Somoskői Péter 30/2070-225

Heves megye

Helyszín: Felsőtárkány, az erdei iskola körüli erdő
Időpont: 2016. május 8. 9.30-12.00
Találkozás: Nyugati Kapu Látogatóközpont előtt
Program: Tavaszi madárhangvadászat, hang alapján történő beazonosítás, az erdei mesterdalnokok megfigyelése
További információ: Hák Flóra 20/358 5986

Budapest

Helyszín: Budapest, Margitsziget
Időpont: 2016. április 29.(péntek) 17.00
Találkozó: Margitsziget, Szökőkútnál, 17 órakor ahonnan egy sétát teszünk a szigeten
Program: Élet a madárodúkban (tojások, fiókák), fülemülék éneke, madármegfigyelés
További információ: Kincses László 20/48-44-810

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, Soroksári-Duna öböl
Időpont: 2016. május 6. 18.00-19.30
Találkozó: a Soroksári-Duna öböl bejáratánál
Program: madármegfigyelés
További információ: Schmidt Emese 30/853 1373

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, Csepel. Akácfa utcai kiserdő.
Időpont: 2016. május 7. szombat, 19:30-21:00 óra.
Találkozó: Csikó sétány, parkoló.
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése. A fülemüle bemutatása. Odúlakó madarak költésének bemutatása, ellenőrzése a sétautak mentén kihelyezett fészekodúkban. Lassú séta, madármegfigyelés.
További információ: Kertész László 30/352-2038, laszlokertesz1@t-online.hu (www.mmetapio.hu)

Fejér megye

Helyszín: Dinnyés
Időpont: 2016. április 23. 20.00 óra
Találkozó: Dinnyés, Rózsa utca sarkán a Madárdal tanösvényen.
Program: Éjjeli madárhangos séta
További információ: Fenyvesi László 30/ 663-4630

Helyszín: Pázmánd, Téglaházi Forrás
Időpont: 2016. április 29. 18.30 óra
Találkozó: Pázmánd, Téglaházi Forrás (Zalka Máté utca folytatásában lévő Vadgesztenye fasor után)
Program: madárdalos séta
További információ: Szarka Piroska 06/20-960-4832

Helyszín: Székesfehérvár, Sóstó
Időpont: 2016. május 6. 19.00 óra
Találkozó: Székesfehérvár, Sóstó, Zöldtanya
Program: Esti madárhangos séta a Sóstón
További információ: Nagy Gábor 20/ 956-7161

Helyszín: Pázmánd, Téglaházi Forrás
Időpont: 2016. május 06. 18.30 óra
Találkozó: Pázmánd, Téglaházi Forrás (Zalka Máté utca folytatásában lévő Vadgesztenye fasor után)
Program: madárdalos séta
További információ: Szarka Piroska 06/20-960-4832

Helyszín: Pázmánd, Téglaházi Forrás
Időpont: 2016. május 14. 18.30 óra
Találkozó: Pázmánd, Téglaházi Forrás (Zalka Máté utca folytatásában lévő Vadgesztenye fasor után)
Program: madárdalos séta
További információ: Szarka Piroska 06/20-960-4832

Győr-Moson-Sopron Megye

Helyszín: Nagycenk
Időpont: 2016. május 21. 18:00 óra (esőnap: május 22. 18:00 óra)
Találkozó: Széchenyi kastély parkja, NY-i bejárat
Program: Madármegfigyelés, Detektoros denevérhang-hallgatás,Éjjeli lepkék megfigyelése
További információ: Pellinger Attila 30/3966961

Helyszín: Győrszentiván, Szentiváni erdő
Időpont: 2016. április 29. 19:00 óra
Találkozó: Győrszentiván, Lőtér és Búza u. sarkánál
Program: séta a Szentiváni erdőben, ismerkedés a fülemüle énekével, az éjszaka hangjaival
További információ: Antoni Gyula 30/589-7962

Helyszín: Jánossomorja, Szabadidő-park
Időpont: 2016. május 9-10-11. 18:00 óra
Találkozó: a helyszínen
Program: séta a parkban, ismerkedés a madárhangokkal, köztük a fülemüle énekével
További információ: Balsay Sándor 30/471-1600

Helyszín: Győr, Püspökerdő
Időpont: 2016. május 13. 19:00 óra
Találkozó: Győr, Aranypart I., Lapos Tanszék mögött a parton
Program: MME bemutatása, kora esti séta a Püspökerdőben, ismerkedés az éjszaka hangjaival, többek között a fülemüle énekével
További információ: Kiss Viktória Tel.: 06-20-264-9620

Helyszín: Győrszentiván, Szentiváni erdő
Időpont: 2016. május 10. 08:00 óra
Találkozó: Győrszentiván, Győrszentiváni erdő- tanösvény
Program: séta a Szentiváni erdőben, ismerkedés a madarakkal, MME bemutatása, játékos vetélkedő, madárgyűrűzés, odúbemutató
További információ: Antoni Gyula- Tel.: 06-30-589-7962

Helyszín: Jánossomorja, Szabadidő-park
Időpont: 2016. május 30. 09:00 óra
Találkozó: a helyszínen
Program: séta a parkban, ismerkedés a madárhangokkal, MME bemutatása, játékos vetélkedő
További információ: Balsay Sándor Tel.: 06-30-471-1600

Helyszín: Pannonhalma, Arborétum
Időpont: 2016. május 8. 13:45 óra
Találkozó: a vár felőli bejáratnál
Program: MME bemutatása, madárgyűrűzés, séta az arborétumban, gyerek programok, odúzás
További információ: Győrig Előd gyorigelod98@gmail.com

Komárom-Esztergom megye

Helyszín: Naszály, Ferencmajori-halastavak
Időpont: 2016. május 1. 18.00-20.00 óráig
Találkozó: Naszály falutáblánál (Tata felöl)
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés
További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

Helyszín: Tata, Réti-halastavak
Időpont: 2016. május 15. 18.00-20.00
Találkozó: Jávorka Szakközépiskola előtti parkoló
Program: Madármegfigyelés
További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

Helyszín: Ács, Lovadi-rét
Időpont: 2016. június 12. 19.00-21.00
Találkozó: 1-es főút nyugati, ácsi leágazójánál
Program: Madármegfigyelés
További információ: Bátky Gellért 30/583-8636

Nógrád megye

Helyszín: Szügy, Dudáska
Időpont: 2016. május 6. 19.00-21.00
Találkozó: Bukovszki boltja, Szügy, Mikszáth út
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés, kirándulás a kilátóhoz
További információ: Frenyó Gábor 20/936-5024

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Helyszín: Kisvárda, Várkert
Időpont: 2016. május 3.17.00-20.00
Találkozó: Várkert-Strand bejárat
Program: Madármegfigyelés
További információ: Kiss Zsolt 30/626-7710

Helyszín: Tuzsér, Kastély park, Tisza ártér
Időpont: 2016. május 4.17.00-20.00
Találkozó: Kastélypark bejárat
Program: Madármegfigyelés
További információ: Kiss Zsolt 30/626-7710

Helyszín: Záhony Tisza Ártér
Időpont: 2016. május 3.17.00-20.00
Találkozó: Általános iskola bejárata
Program: Madármegfigyelés
További információ: Kiss Zsolt 30/626-7710

Helyszín: Nyíregyháza, Sóstói erdő
Időpont: 2016. április 29
Találkozó: Nyíregyházi Főiskola szökőkútjánál 18.30-kor
Program: Esti séta az erdőben
További információ: Dr. Szép Tibor

Helyszín: Tivadar,
Időpont: 2016. május 13. 19.30-21.00
Találkozó: A Tisza híd lábánál
Program: Madármegfigyelés,
További információ: Habarics Béla 30/6252116

Pest megye

Helyszín: Nagykáta
Időpont: 2016. május 7. 19.00-20.30 óra
Találkozó: Nagykáta-Tápióbicske, 1848-as emlékmű (NATURA 2000-s terület) Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása. Madármegfigyelés. A túraútvonal hossza 3 km.
További információ: Suri Ferenc 30/2093-991, Lengyel János 70/2064-225

Helyszín: Tápiószele
Időpont: 2016. május 13. péntek, 18.00-22.00 óra
Találkozó: Tápiószele, Blaskovich Múzeum parkja
Program: Marak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése. A fülemüle bemutatása. Alsó tagozatos tanulók „madaras” műsora”. Az „Év madara” rajzpályázat díjazottjainak bemutatása, megjutalmazása. A parkban kihelyezett madárodúk ellenőrzése, bemutatása. Madármegfigyelés. Rövid ismeretterjesztő film vetítése, „Év madara”a haris. A túraútvonal hossza 1 km.
További információ: Rubint Kinga 30 260 6979 , Mikus Máté 30/5911-032

Helyszín: Tápióság
Időpont: 2016. május 21. szombat, 18.00- 21.00 óra
Találkozó: Sportcsarnok előtti parkoló, Papp Károly u.
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása, Az „Év madara” rajzpályázat díjazottjainak bemutatása, jutalmazása. Madármegfigyelés. A túraútvonal hossza 3 km.
További információ: Sári Gergő 70/2004-272, Kertész László 30 352 2038.

Helyszín: Tápiószecső
Időpont: 2016. május 14. szombat, 19.00-21.00 óra
Találkozó: Tó u. vége, az Alsó-Tápió patak hídjánál. ( NATURA 2000-s terület. )
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása, madármegfigyelés. A túraútvonal hossza 2 km.
További információ: Kertész László 30/3522-038 , Mikus Máté 30/5911-032

Helyszín: Tápiósüly (Sülysáp)
Időpont: 2016. május 27. péntek, 19.00- 21.00 óra
Találkozó: Piactéri parkoló, (311-es főút mellett)
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása. Útvonal ismertetése. Madármegfigyelés. A túraútvonal hossza 3 km.
További információ: Kertész László 30/3522-038, Mikus Máté 30/5911-032

Helyszín: Kóka (Új helyszín! Ritva-Kenderföld, NATURA 2000 terület)
Időpont: 2016. május 28. szombat, 19.00-22.00 óra.
Találkozó: Civil Ház.
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása, Az „Év madara” rajzpályázat díjazottjainak megjutalmazása. Madármegfigyelés, odúellenőrzés. A túra végén Kiss Szabolcs amatőr csillagász az ég rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket. Csillagászati bemutató. A túraútvonal hossza 3 km.
További információ: Kertész László 30/3522-038, Mikus Máté 30/5911-032

Helyszín: Dunakeszi, Tőzegláp
Időpont: 2016. április 29-én, pénteken 18:30-21:30-ig
Találkozó: A tőzeg-tavi horgászháznál, megközelíthető az Auchan és Bay-Way áruházak között, a csatorna hídon gyalogosan átkelve, majd balra.
Program: Rövid séta alatt a láp bemutatása, fülemüle koncert, sötétedés után, ha nem esik az eső, vetített képes előadás.
További információ: Varga Péter 20/911-1691, borzsony@mme.hu

Helyszín: Sződliget, horgász-tó
Időpont: 2016. május 7-én, szombaton 18:30
Találkozó: A Rábai cukrászda előtt (2. fő út)
Program: egy rövid, körülbelül 2 km séta során a fülemülék énekét évezhetjük, bepillantunk az esti ártéri erdő világába.
További információ: Horváth Tibor 30/928-4242, horvathtibor@hftkft.hu

Helyszín: Vác, a Naszály déli lábánál
Időpont: 2016. május 20-án, pénteken 18:30
Találkozó: A Gombás úti Spar áruház parkolójában
Program: Egy rövid, körülbelül 4 km séta során nem csak a fülemülék énekét évezhetjük, hanem a környék madárvilágába is betekintést kaphatunk.
További információ: Nagy Csaba (30/965-9914), oducsaba@gmail.com

Somogy megye

Helyszín: Siófok, Töreki, Tóközi-pihenő (Madármegfigyelő torony)
Időpont: 2016.május 1. 18:00
Program: Fülemüle bemutatása, madárhang hallgatás, madárgyűrűzés
További információ: Péntek István 06-30/205-8696, Bene Erika 06-70/320-6687

Tolna megye

Helyszín: Szekszárd,Kórház-park
Időpont: 2016. május 13.17.00-20.00
Találkozó: Balassa J. Kórház,lila épület,előadóterem:Péntek László Attila előadása 2015-16.évi hüllők védelméről.
Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés,derült égbolt esetén csillagászat,denevérészés.
További információ: dr.Kis Ernő 06-20/972-0011

Veszprém megye

Helyszín: Veszprém – Csatári Séd-völgy
Időpont: 2016. május 21. 18.00-21.00
Találkozó: a Csatári kártyás ivóvízkútnál (Csatári híd után)
Program: madármegfigyelő túra, madárgyűrűzés, a fülemüle bemutatása
További információ: Székely Balázs 20/618-6660, diver55@freemail.hu

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: