Átadták a fehérvárcsurgói Károlyi kilátót

vadex_kilatoMintegy 15 milliárd forint értékű közjóléti beruházás valósult meg 2010 óta a 22 állami erdőgazdaság területén, saját tőkéjük és kormánytámogatások jóvoltából – mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára pénteken, a fehérvárcsurgói Gaja-szurdokban létesített Károlyi kilátó átadási ünnepségén.

Bitay Márton avatóbeszédében kiemelte: az elmúlt időszakban számos kilátó mellett ökoturisztikai centrumok, kisvasutak, erdei iskolák, pihenőhelyek és turistaösvények újultak meg vagy épültek.

A fejlesztések mindegyikének célja a bakancsos turizmus élénkítése volt – mondta el. Úgy vélte, ehhez izgalmas és érdekes célpontok kellenek, amelyek vonzzák az érdeklődőket.

L. Simon László a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára felidézte, hogy a Károlyi-család mellett más történelmi családok (a Festeticsek, a Nádasdyak, az Esterházyak és a Zichyek) is jelentősen hozzájárultak Fejér megyében az épített örökséghez, és meghatározó szerepet játszottak a mezőgazdasági, az erdészeti és a vadászati kultúra fejlődésében.

vadex_kilato

Majoros Gábor, a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően évről évre több tízezren látogatnak a Gaja-szurdokba. Az elmúlt két évben pedig több mint 50 ezer turista fedezte fel a Pisztrángos tavat, a 100 férőhelyes erdei pihenőházat, az Ádám-Éva fánál lévő hidat, az Alba Regia forrást, a 19 kilométer hosszan felújított Kéktúra útvonalat, illetve a Bársony István természetíró emlékszobáját is magában foglaló erdészeti-vadászati múzeumot – tette hozzá.

A Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Természetjáró Szövetség és a Vadex forrásai felhasználásával épült kilátó a fehérvárcsurgói vadaskertet alapító gróf Károlyi Gyula nevét viseli. A nemesacélból készült építmény egy sziklaszirten helyezkedik el, amelyről a teljes Gaja-szurdok, és a fehérvárcsurgói víztározó is látható.

(MTI, Fotó: Vadex)

erdomezolike

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: