Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Vipera Nap Nyíregyházán, Szegeden és Kunpeszéren – IDŐPONT VÁLTOZÁS

2017-09-02

|Ismétlődő Esemény (Az összes)

2017-09-09

Immár közel egy évtizede, hogy szeptember első szombatja hazánk egyik legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi vipera bemutatásának jeles napja. Ennek keretében a faj megmentésért dolgozó szakemberek és önkéntesek három hazai helyszínen várják a látogatókat. Az érdeklődök itt megismerkedhetnek azokkal a könnyen felismerhető határozóbélyegekkel is, amelyek alapján a viperák megkülönböztethetőek az ártalmatlan siklóktól, illetve megismerkedhetnek e ritka fajunk megvédésére tett erőfeszítésekkel is.

rakosi_vipera

Bár korábban a Nyíregyházi Állatpark és a Szegedi Vadaspark programjai is szeptember 2-ra lettek meghirdetve, de  változtatások miatt az alábbi időpontok érvényesek:

A „viperás” standok a Szegedi Vadasparkban 2017. szeptember 2-án 10.00-16.00 óráig a Nyíregyházi Állatparkban 2017. szeptember 9-én 10.00-16.00 óráig várják a látogatókat valamennyi korosztályból.

Szegeden a Vipera Nap keretében mérik meg az ott bemutatott viperákat, így az oda látogatók közelebbről is szemügyre vehetik a mérés idejére kesztyűs kézben tartott példányokat. Harmadik helyszínként a Rákosivipera-védelmi Központ a Vipera Napon tatja őszi nyílt napját. Találkozó Kunpeszéren, 10 órakor, az élelmiszerbolt előtt.

A Vipera Nap egyik legfontosabb küldetése a mérgeskígyókkal kapcsolatos tévhitek eloszlatása. A faj nem véletlenül szorul emberi segítségre, miután a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, élőhelyeinek eltűnése és a szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta, pedig a mérgeskígyók éppen olyan fontos részei a hazai faunának, mint más, közkedveltebb állatfajok. A Rákosivipera-védelmi Központban idén 21 nőstény 185 utódot hozott világra. Ezzel 2600 fölé nőtt az eddig a védelmi projekt során fogságban született, visszatelepítése szánt egyedek száma.

(MME)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2017-09-02
Esemény Categories:
,
Esemény Tags:
, , ,

Szervező

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Telefon:
1/275-6247
E-mail:
mme@mme.hu
Honlap:
http://www.mme.hu/

Helyszín

Szegedi Vadaspark
Cserepes sor 47.
Szeged, Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
06 62 542 530
Honlap:
zooszeged.hu