Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Tűzvédelmi Nap a Budakeszi Vadasparkban

2017-09-26

A Budakeszi Vadaspark a FIRELIFE Erdőtűz Megelőzési Programmal közösen idén is megrendezi a Tűzvédelmi Napot. Így az érdeklődők augusztus 26-án, szombaton, informatív, játékos vetélkedőn ismerkedhetnek meg az erdőtűz-megelőzéssel kapcsolatos legfontosabb alapszabályokkal. Az erdőtüzek 99%-át ugyanis gondatlanságból és ismerethiányból fakadóan mi, emberek okozzuk.

Az ősz eleji, melegebb napokon is sokan döntenek úgy, hogy kilátogatnak az otthonukhoz közeli erdőkbe, hogy a szabad ég alatt rakjanak tábortüzet, esetleg süssenek-főzzenek. Azonban a gondatlanul meggyújtott, vagy nem megfelelően eloltott tüzek sok millió négyzetméternyi erdő, rét, nádas és benne több százezer élőlény pusztulását okozhatják, nem csak a nyári időszakban.

Épp ezért született meg az Európai Unió LIFE programjának támogatásával a FIRELIFE Erdőtűz Megelőzési Program, melynek célja, hogy játszva tanítsa meg az embereket a tűzrakás szabályaira, valamint az erdőtűz-megelőzés hatékony módszereire. Az augusztus 26-án a Budakeszi Vadasparkban tartandó Tűzvédelmi Nap ehhez az EU-programhoz kapcsolódva is azt tűzi ki céljául, hogy az őshonos állat- és növényvilág védelmében olyan hasznos tudással lássa el a kicsiket és nagyokat, amely segíthet megóvni életünket és legfontosabb természeti értékeinket.

Az ismeretterjesztő program részeként az érdeklődők egy öt állomásból álló vetélkedőn tehetik magukat próbára, amiben korosztály-specifikusan ismerkedhetnek meg a tűzvédelemmel. A vetélkedőn többek között rajzos feladatok, dominó, óriás puzzle és locsolóvár várja a kisebbeket, míg a nagyobb gyermekek a tűzrakási és tűzmegelőzési módokat sajátíthatják el játékos köntösbe bújtatva. A belépőjegy mellé járó menetlevélben a pályák is nyomon követhetőek, melyek teljesítéséért ráadásul apróbb ajándékok is bezsebelhetők.

A FIRELIFE Erdőtűz Megelőzési Program 9:30-16:30-ig tart, melyen a részvétel a vadasparki belépőjegy árán felül ingyenes!

Nem lehet eleget hangsúlyozni: nemcsak nyáron, hanem az őszi hónapokban is kiemelt jelentőséggel bír, hogy szabadtéri tűzgyújtáskor az erdőt járó kirándulók betartsák az alapvető tűzgyújtási szabályokat:

  • Soha ne dobj el égő cigarettacsikket!
  • Erdőben csak a kijelölt tűzrakóhelyen gyújts tüzet!
  • Gondosan oltsd el a tüzet, használj hozzá vizet, vagy legalább 5 centiméternyi földet, máskülönben a szél visszagyújthatja!
  • Igyekezz a kertedben is csak akkora tüzet rakni, amiből a szél nem tud izzó zsarátnokokat elvinni!
  • Tartsd be a tűzgyújtási tilalom szabályait!
  • Soha ne hagyd őrizetlenül a szabadtéri tüzet!

A biztonságos tűzrakás legfontosabb fortélyairól és a tűzgyújtási tilalom szabályairól további információk a www.erdotuz.hu oldalon találhatók.

Tűzvédelmi nap 2017.-1

(Budakeszi Vadaspark)

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2017-09-26
Esemény Category:
Esemény Tags:
, ,

Szervező

Pilisi Parkerdő Zrt.
Telefon:
06-26-598-000
E-mail:
informacio@pprt.hu
Honlap:
http://www.parkerdo.hu/index.php

Helyszín

Budakeszi Vadaspark
0210/12 hrsz.
Budakeszi, Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
06-23-451-783
Honlap:
http://www.vadaspark-budakeszi.hu/