Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Remete zarándokút – Nagykapornak

2016-08-14

A “kápolnai” búcsút rendszerint augusztus 15. utáni vasárnap tartják. Tekintettel az idei búcsú időpontjára (amely 2016. augusztus 14-én lesz): a túra napja az előzetes programtervhez képest módosult. Emiatt szíves elnézésüket, megértésüket kérik a szervezők. A túra célja gyalog – miként az egykori remeték is tették – eljutni az apátságtól az erdei kápolnáig.

Ár: Ingyenes

Találkozó időpontja: 2016. augusztus 14.7:30 (az időpontot a búcsúi szent miséhez igazították a szervezők)
Találkozó helye: Nagykapornak, apátsági templom, belső udvar. Megközelítés: a 76-os főútról

Távolság: 5 km
Túra ideje: 2 óra

Az apátsági templom előzménye 1170 körül épülhetett, román kori templom volt, melyet később többször átépítettek, apátsági épületekkel bővítettek. A piétát, majd az egész községet elhagyva az erdő majd egy régi, jobb időket megélt fakereszt, és összeomlott kút mellett visz az út a szőlőhegyekig. A zalai szőlőhegyek sok természetvédelmi értéket őriztek meg számunkra. Többek között, számos orchidea fajt. A „hegyeket” elhagyva beérünk a Remetekert Natura 2000 területre. Íllír gyertyános tölgyesek és illír bükkösök között haladva érünk el a Mária forráshoz. A forrás körül kialakított szabadtéri kultikus hely a közeli Remete kápolna kistestvére.

A nagykapornaki apátság szerzetesei közül többen remeteként itt az erdőben éltek. A kert az ő sírjaikat, s kis kápolnájukat őrzi. Innen a hely neve: „Remete”-kert. A sírkertben idős fák – tölgy, nyír, platán, juhar – díszlenek. Jelentős búcsújáró hely.

Szükséges felszerelés:  időjárásnak megfelelő ruházat és lábbeli, esőkabát, hideg élelem.

Információ:
Csiszár Viktor
+36 30 406 7977
viktor.csiszar@gmail.com

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.  Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődjön a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján, illetve a megadott elérhetőségeken!

Időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő viselése ajánlott. A programon mindenki saját felelősségére vesz részt.
A szervezők kérik, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezzen a helyszínre.

(Kép forrása: bfnp.hu - Csiszár Viktor)

(Kép forrása: bfnp.hu – Csiszár Viktor)

 

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2016-08-14
Esemény Category:
Esemény Tags:
,

Szervező

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon:
+36 87 555 260
E-mail:
bfnp@bfnp.hu
Honlap:
https://www.bfnp.hu/

Helyszín

Nagykapornak
Nagykapornak, Magyarország + Google Térkép