Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Mozgó Piac a Budakeszi Vadasparkban

2016-10-22

Október 22-én, szombaton, elsőrangú, hazai forrásból származó portékákkal érkezik a Mozgó Piac nevű kezdeményezés a Budakeszi Vadasparkba. A kis- és őstermelői ínyencségek mellett a Vadaspark WWF-fel közösen szervezett, különleges szakvezetései szolgáltatják majd a szellemi táplálékot.

A nonprofit, 2014 elején született Mozgó Piac Programot önkéntesek álmodták meg, és 2015 nyarán, a Budakeszi Vadasparkot alapító Pilisi Parkerdő Zrt-vel együttműködésben került ki először a szabad ég alá, méghozzá a Hidegvölgyi Erdészlak parkjába. A tudatos fogyasztást és a természetes eredetű élelmiszereket népszerűsítő, az ökológiai lábnyomunk méretét csökkentő kezdeményezés azzal a céllal költözik ki a Budakeszi Vadasparkba is, hogy a természetjáró és erdőkedvelő kirándulók, illetve Budakeszi és környékének lakosai megismerjék az erdő-mező kincseit, közvetlenül a termelőktől vásárolhassanak adalékanyagmentes, kis- és őstermelői termékeket, illetve egy felhőtlen napot tölthessenek a szabadban, kirándulással, kis- és nagy állatokkal, és gasztronómiai élményekkel egybekötve.

A Mozgó Piac élénk forgataga és ínycsiklandozó ízei mellett a Budakeszi Vadaspark a WWF-fel karöltve különleges szakvezetésekkel is készül a látogatóknak, hogy ne csak a gasztronómiai, hanem a szellemi betevő is biztosítva legyen.

Időpont: 2016. október 22. 09:00
Helyszín: Budakeszi Vadaspark

Részletes program:

  • 9:00-16:00 – Mozgó Piac, termelői finomságok kóstolóval egybekötött vására
  • 10:00 – Mosómedve látványetetés
  • 11:00 – Róka látványetetés
  • 12:00 – Szakvezetés a WWF szakemberével
  • 13:00 – Sakál látványetetés
  • 13:00 – Madármegfigyelő kirándulás
  • 14:00 – Szakvezetés a WWF szakemberével
  • 15:00 – Kisragadozó látványetetés

mozgopiac_budkeszivp

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2016-10-22
Esemény Categories:
, ,
Esemény Tags:
, ,