Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

IX. Jósvafői Hucul Lovasnapok és VI. Nemzetközi Patkolókovács Verseny

2017-08-18 - 2017-08-20

Az idei Jósvafői Lovasnapokat immár kilencedik alkalommal rendezik meg az Aggteleki-karszt hegyei közt megbúvó kis hegyi faluban. A huculösvény a helyi kislófajta egyik legnagyobb megmérettetése.

A hucul ló

A Kárpátokban kialakult fajta jelentősen eltér más fajtákétól, a kultúrfajtákhoz szokott szemű ember számára szokatlan a primitív fajtákra jellemző apró termet. Kicsisége ellenére nem kelti csökött ló benyomását. A középhosszú gyakran hosszú nyakat dúsan fedi a sörény mely vastag szálú a sűrű üstökkel együtt. Igazán előnyös tulajdonságai a hegyes, nehéz terepen mutatkoznak meg. Itt irányítás nélkül, nagy biztonsággal jut túl minden akadályon.

Huculösvény

A közel 15 éves múltra visszatekintő huculösvény verseny azért jött létre, hogy a Krakkói Egyetem által kitalált akadályverseny lehetővé tegye ezen lófajta biztos léptűségének, irányíthatóságának, megbízhatóságának mérését.

Az ügyességi vetélkedőn találkozhatunk épített és természet adta, vizes, hegyes akadályokkal – keskeny árkokat vagy víz feletti, magasra emelt pallókat, meredek vízmosásokat, patakmedreket, természetes fix, engedelmességi és verhető ugrásokat, ijesztő (pl. szalagos kapu) elemeket minden ösvénynek tartalmaznia kell.

A patkolókovács verseny célja a tradicionális patkolókovács szakma művelőinek megmérettetése, tudásuk átadása és megőrzése az utókor számára. A versenyen a kovácsok bemutatják a különböző nemzeti iskolák technológiai sajátosságait, ezzel elősegítve egymás szakmai fejlődését.

Helyszín: Lovaspálya, Jósvafő
Időpont: 2017. augusztus 18. – 2017. augusztus 20.

Információ: Tourinform-Aggtelek, Tel: 48/503-000, naturinform.anp@gmail.com

lovas-nemzet

Tetszik!
Facebook

Részletek

Kezdés:
2017-08-18
Vége:
2017-08-20
Esemény Category:
Esemény Tags:
, , ,

Szervező

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon:
+36 48-503-000
E-mail:
info.anp@t-online.hu
Honlap:
http://www.anp.hu/