Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Gólyák nyomában Béda-Karapancsán

2016-08-13

|Ismétlődő Esemény (Az összes)

2016-08-20

2016-08-27

1900Ft - 2200Ft

A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő élőhelyeit foglalja magába. Itt van hazánk rétisasok és fekete gólyák által egyik „legsűrűbben lakott” területe. A háborítatlan ártéri erdők mélyén zavartalanul pihennek meg a gémfélék, kis és nagy kócsagok, kanalas gémek. Ligeterdeiben kockás liliom, jerikói lonc és fürtös gyűrűvirág is előfordul. A mocsárrétek, legelők növényei a réti iszalag és a mocsári aggófű.

Időpontok:

2016. augusztus 13. szombat 09:00
2016. augusztus 20. szombat 09:00
2016. augusztus 27. szombat 09:00

Program:

09.00: találkozó a kölkedi Fehér Gólya Múzeumnál, majd kenuzás a Külső-Bédán
A kenutúra indulási helye a múzeumtól kb. 9 kilométerre helyezkedik el, ahová a résztvevők saját gépjárműveikkel jutnak el a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának „felvezetésével”.
A kenutúrán szakvezető mutatja be a Duna egykori főágát, a Külső-Bédát. Kis szerencsével a híres és színes ártéri madárvilág képviselőit is meg lehet pillantani: barna kányát, szürke gémet, jégmadarat.

12.00: Tárlatvezetés a Fehér Gólya Múzeumban
A Mohácstól délre fekvő Kölked lakossága évszázadok óta együtt él a gólyákkal. A dunai ártér határában fekvő községben mindig biztos fészkelő és táplálkozó helye volt a fehér gólyáknak. 2002-ben létesült az országban egyedülálló Fehér Gólya Múzeum, mely egyetlen faj – a fehér gólya – köré szervezte tárlatát. A látogatók megismerkedhetnek a fehér gólyák életével: érdekes részleteket tudhatunk meg a fészkelési szokásaikról, táplálkozásukról, vonulásukról.

13.00: program vége

Találkozási pont: Fehér Gólya Múzeum, Kölked, Széchenyi u. 1. Utazás: egyénileg, saját gépjárművel.
Szúnyogok és kullancsok elleni védekezés javasolt; sapka, naptej használata ajánlott.

A részvételi díj: 2-14 éves korig 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. A maximum létszám: 40 fő. A programot egyéni turistáknak ajánljuk, csoportoknak más időpontokban előzetes bejelentkezés alapján van lehetőség a programon részt venni.

Információ, jelentkezés

Fehér Gólya Múzeum
Telefon: 30/846-6020, 69/384-208
E-mail: info@fehergolyamuzeum.hu
Honlap: www.fehergolyamuzeum.hu

A programokon mindenki saját felelősségére vesz részt.

(Esemény forrása: magyarnemzetiparkok.hu)

Kölked_107

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2016-08-13
Összeg:
1900Ft - 2200Ft
Esemény Category:
Esemény Tags:
,

Szervező

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon:
(72) 517 200
E-mail:
dunadrava@ddnp.kvvm.hu
Honlap:
www.ddnp.hu

Helyszín

Fehér Gólya Múzeum
Széchenyi u. 1.
Kölked, Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
69/384-208
Honlap:
www.fehergolyamuzeum.hu