Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Gólyák nyomában Béda-Karapancsán

2017-08-19

|Ismétlődő Esemény (Az összes)

2017-08-26

A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő élőhelyeit foglalja magába. Itt van hazánk rétisasok és fekete gólyák által egyik „legsűrűbben lakott” területe. A háborítatlan ártéri erdők mélyén zavartalanul pihennek meg a gémfélék, kis és nagy kócsagok, kanalas gémek. Ligeterdeiben kockás liliom, jerikói lonc és fürtös gyűrűvirág is előfordul. A mocsárrétek, legelők növényei a réti iszalag és a mocsári aggófű.

Időpontok:

2017. augusztus 19. szombat 9:00–13:00
2017. augusztus 26. szombat 9:00–13:00

Program:

  • 09.00: találkozó a kölkedi Fehér Gólya Múzeumnál, majd kenuzás a Külső-Bédán
    A kenutúra indulási helye a múzeumtól kb. 9 kilométerre helyezkedik el, ahová a résztvevők saját gépjárműveikkel jutnak el a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának „felvezetésével”.
    A kenutúrán szakvezető mutatja be a Duna egykori főágát, a Külső-Bédát. Kis szerencsével a híres és színes ártéri madárvilág képviselőit is meg lehet pillantani: barna kányát, szürke gémet, jégmadarat.
  • 12.00: Tárlatvezetés a Fehér Gólya Múzeumban
    A Mohácstól délre fekvő Kölked lakossága évszázadok óta együtt él a gólyákkal. A dunai ártér határában fekvő községben mindig biztos fészkelő és táplálkozó helye volt a fehér gólyáknak. 2002-ben létesült az országban egyedülálló Fehér Gólya Múzeum, mely egyetlen faj – a fehér gólya – köré szervezte tárlatát. A látogatók megismerkedhetnek a fehér gólyák életével: érdekes részleteket tudhatunk meg a fészkelési szokásaikról, táplálkozásukról, vonulásukról.
  • 13.00: program vége


Találkozási pont: Fehér Gólya Múzeum, Kölked, Széchenyi u. 1.
Utazás: egyénileg, saját gépjárművel.

Szúnyogok és kullancsok elleni védekezés javasolt; sapka, naptej használata ajánlott.

Részvételi díj: 2-14 éves korig 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő

Maximum létszám: 40 fő, egyéni turisták részére.Előzetes jelentkezés szükséges!

Bejelentkezés és információ: 30/846-6020

A résztvevők tudomásul veszik, hogy a programon kép-, illetve videofelvétel készülhet. A résztvevők a programon való részvételükkel hozzájárulnak a kép-, videofelvétel készítéséhez, és annak a DDNPI weboldalaira és Facebook oldalaira történő feltöltéséhez, valamint a DDNPI kommunikációjához, marketingjéhez történő időbeli korlátozás nélküli felhasználásához.

(Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság)

(Fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság)

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2017-08-19
Esemény Categories:
,
Esemény Tags:
, ,

Szervező

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon:
(72) 517 200
E-mail:
dunadrava@ddnp.kvvm.hu
Honlap:
www.ddnp.hu

Helyszín

Fehér Gólya Múzeum
Széchenyi u. 1.
Kölked, Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
69/384-208
Honlap:
www.fehergolyamuzeum.hu