Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Erdők-mezők vadjai lencsevégen – Fotókiállítás Lillafüreden

2016-10-07

„Egy természetfotónál az a legfontosabb, hogy a felvétel hangulatot közvetítsen, amely a szemlélődő számára esztétikai élményt, számomra pedig életre szóló emléket jelent.” ifj. Bóta István

A 16 éves Bóta István ifjú kora ellenére már határozott célkitűzéssel rendelkezik – vágya az erdőmérnöki diploma megszerzése, mely biztosítja számára az erdő és vad közelségét. E kettő már egészen kisgyermek kora óta jelen van életében, mert szülei és nagyszülei a természet szeretetére, s azon belül a vadászat tiszteletére nevelték.

Az erdőjárás, vadmegfigyelés immár egy esztendeje új élménnyel gazdagodott számára, a természetfotózás kihívásaival. Első és egyben jelenlegi fényképezőgépe – egy CANON POWER SHOT SX 60 – már számos nagyszerű felvételt örökített meg évszaktól és napszaktól függetlenül, a Bükk, a Zempléni-hegység, és az Aggteleki-karszt területén.

A fotózás elméleti ismereteit a Földes Ferenc gimnázium fotó szakkörén sajátította el az intézmény tanulójaként, Erdődi István oktatásában.

„A képeimmel elsődleges célom a gyerektársaim figyelmét felhívni arra, hogy az internet világán túl milyen színes és változatos élővilág vesz körül bennünket, melynek megfigyelésével rengeteg ismeretre tehetünk szert.”

Ifj. Bóta István legjobb képeiből, az ÉSZAKERDŐ Zrt. közreműködésével fotókiállítás nyílik 2016. október 7-én, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Ökoturisztikai Központjában, Lillafüreden. A 14:00 órakor kezdődő eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Időpont: 2016. október 7. 14:00
Helyszín: Lillafüredi Állami Erdei Vasút Ökoturisztikai Központ

ifj-bota-istvan

 

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2016-10-07
Esemény Category:
Esemény Tags:
, , , ,

Szervező

Északerdő Zrt.
Telefon:
46/501-524
E-mail:
eszakerdo@eszakerdo.hu
Honlap:
www.eszakerdo.hu

Helyszín

Lillafüredi Állami Erdei Vasút
Miskolc, 3535 Magyarország + Google Térkép
Telefon:
30-488-7529
Honlap:
http://www.laev.hu/