Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Csillagnéző túra a Zselici Csillagparkban

2016-10-01

A szemléletformálást és az ismeretterjesztést szolgálják a Zselici Csillagparkba indított szakvezetéses éjszakai túrák, melyeken csillagász közreműködésével ismerkedhetnek meg a résztvevők az éjszakai égbolt látványával. A séta közben sok hasznos ismeretet tudhatnak meg a fényszennyezés káros hatásairól is, és arról, hogy mit tehetünk annak csökkentése érdekében.

A csillagnéző séták pontos programja függ az időjárástól, az útviszonyoktól, a csoport összetételétől, de alapvetően a túrák előre kijelölt útvonalú körutak, gépjárművel jól megközelíthető kezdő- és végponttal – a gyülekező helye a csillagvizsgáló parkolója. A túrák hossza általában 4-5 km, de igény esetén hosszabb-rövidebb is lehet. A túrákat újhold idejére szervezik, hogy a Hold fénye se rejthessen el a szemünk elől semmit a csillagos égbolt látványosságaiból. A séta szürkületben indul, így lehetőség van arra, hogy a résztvevők szeme fokozatosan hozzászokjon a sötéthez. Így a teljes sötétség beállta után is zseblámpa fénye nélkül haladhatnak a résztvevők. A legtöbb ember számára önmagában már az is egy új élmény, hogy mesterséges fényektől távol is képes a szemünk az éjszakai tájékozódásra. A túra folyamán a csoport több alkalommal megáll olyan tisztásokon, ahol az égboltra megfelelő kilátás nyílik. Ezeken a helyszíneken a szakvezető bemutatja az égbolt fő látványosságait, jelenségeit. A túra rövid leírását, szabályait és ajánlásainkat (ruházat, felszerelés) elolvashatják itt.

Időpontok:

  • október 1. (szombat): gyülekező 18:00, indulás: 18:30
  • október 22. (szombat): gyülekező 17:30, indulás: 18:00

A túrák borult, esős időben, vagy az utak járhatatlansága miatt elmaradhatnak! A túrákon korlátozott számban tudnak csak vendégeket fogadni, a részvétel regisztrációhoz kötött.

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Telefon: +36 82-505-180
Mobil: +36 30-1907-360
E-mail: info@zselicicsillagpark.hu

(Kép forrása: zselicicsillagpark.hu)

(Kép forrása: zselicicsillagpark.hu)

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2016-10-01
Esemény Categories:
,
Esemény Tags:
, , , ,

Szervező

SEFAG Zrt.
Telefon:
+36-82-505 133
E-mail:
sefag@sefag.hu
Honlap:
http://sefag.hu/

Helyszín

Zselici Csillagpark
064/2 hrsz
Zselickisfalud, Somogy megye 7477 Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
82/505-180
Honlap:
http://zselicicsillagpark.hu/