Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Állatkertek éjszakája – Hortobágyi ÉjszakáZOO

2017-08-25

Hortobágyi ÉjszakáZOO – állatkertek éjszakája program a Hortobágyon.

Időpont: 2017. augusztus 25. (péntek)

Résztvevő létesítmények: Hortobágyi Madárkórház, Hortobágyi Vadaspark, Pusztai Állatpark

A három létesítmény egységesen 18.00-22.00 óra között tart nyitva. A programom való részvétel a közös ÉjszakáZOO belépőjegy megvásárlásával lehetséges.

Az egyes helyszínek között a Hortobágyi Nemzeti Park szafari buszjáratot közlekedtet, s ennek segítségével könnyen eljuthatunk egyik helyszínről a másikra.

Az állatkertekben és a madárkórházban az aznapi rendes nyitva tartás szerinti belépés 17.00 óráig biztosított (eddig lehet a jegypénztárakban az alapprogramos belépőjegyeket megvásárolni), ezt követően 18.00 órától egy jelképes kapuzárást követően már csak a közös ÉjszakáZOO-belépőkkel lehet részt venni a programokon.

A közös éjszakai belépőjegy – karszalag – mindhárom helyszínen már napközben megvásárolható lesz.
Amennyiben július 25-én nem jut el minden létesítménybe, úgy még július 26-án is használhatja a karszalagot az akcióban részt vevő helyszíneken.

Jegyértékesítő helyek: Madárkórház, Pásztormúzeum.

Az ÉjszakáZOO belépővel augusztus 25-én és 26-án -10%-os kedvezményt biztosítanak más hortobágyi látványosságok megtekintésére is.

A kedvezményt nyújtó helyszínek: Mátai ménes pusztaprogram (szekérprogram), Hortobágy-halastavi Kisvasút menettérti jegy, HNP kiállításainak közös belépőjegye (Pásztormúzeum Körszín, Csárdakiállítás, Darukiállítás és 3D mozi), Tisza-tavi Vízi Sétány (Poroszló), csónakázás a Hortobágy-folyón

További programlehetőség: Esti lampionos csordogálás– csónakázás a Hortobágy-folyón ahogy a víz visz (20.00-22.00 között, 2 órás csónaktúra)

A közös belépőjegy ára:

  • felnőtt/gyerek (egységesen): 2.500 Ft, mely részvételi díj nem tartalmazza a csónakázás és az extra szafari díját.

Programok:

  • Egy éjszaka a Madárkórházban – Milyen egy esti bevetés, ha életet kell menteni? Madarak elengedése.
  • Vadasparki programok:
    • Naplemente a Hortobágyi Vadasparkban, utazás szafaribusszal az őstulkok és a vadlovak legelőjén át a puszta vadjainak megtekintésére (extra szafarizás terepjáróval külön díj ellenében!).
    • Mumus mustra – fáklyás éjszakai túra a Hortobágyi Vadaspark kifutói között.
    • Denevérdetektorozás; 19.00-22.00  – Az éjszaka emlőseinek jelenléte után kutatunk a Hortobágy-folyó mentén fekvő vadasparkban. Kik röpülnek az éjszakában? Milyenek a denevérek? Mit esznek ezek a repülő emlősök? Óriási fül, patkós orr, bőrvitorla, hazai fajok, élőhelyeik, és még sok-sok érdekesség, amiről a szakember mesél. Közben a detektorral kutatjuk az égboltot.
    • Éjszakai lepkék – esti rovarcsapdázás; 20.00-22.00 (Kíváncsi vagy arra, milyen élet zajlik naplemente után, ahogy beáll az este? Nézzünk szét kicsit a gerinctelenek háza táján is. A lepkék egy része ilyenkor kezdi meg szintén aktív életüket. Nem csoda, ha levegőéji  vadászai, a baglyok és denevérek már lesben állnak – vagy még inkább repülnek -, hogy jól lakassák magukat és utódaikat többek között a rovarokból. Fénycsapda segítségével ismerkedünk a malomházi éjszaki rovarvilágával.)
  • Tojáskeresés a Pusztai Állatparkban: Előzd meg a ravasz rókát – Gyűjtsd be Te magad a gazdasszony baromfisában a tojásokat, mielőtt az éjszaka tolvajai el nem vinnék azokat. Pásztoremberek csillagai – az éjszakai égbolt fotózása sötétedéstől.

További programlehetőség (külön bejelentkezéssel):

Esti lampionos csordogálás: csónakázás a Hortobágy-folyón, ahogy a víz visz (20.00-22.00 között, 2 órás csónaktúra)

Lampionos csordogálás a Hortobágy folyón. A csónaktúra során megismerkedhetünk az éjszaka neszeivel, a Hortobágy folyóval és néhány helyi történettel. „A természet zajai nyugtatják az embert, hallgassuk együtt az éjszaka neszeit”. „Bármily furcsa az éjszaka csendje lesz az attrakció”.

Díj: 1.000 Ft/fő egységesen
Létszám: max. 20 fő/ csónaktúra

Jelentkezés és egyéb információ: Baranyai Sándor Tel.: 0630/493-5513

ejszaka(650x417)

Tetszik!
Facebook

Szervező

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon:
+36 52 529 920
E-mail:
hnp@hnp.hu
Honlap:
www.hnp.hu

Helyszín

Hortobágyi Madárpark
Petőfi tér 6.
Hortobágy, Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
0630/5-356-484
Honlap:
madarpark.hu