Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény véget ért.

Állatkertek Éjszakája a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban

2016-08-26 @ 09:00 - 23:00

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a kezdetek óta állandó résztvevője az Állatkertek Éjszakájának. Az este során a látogatók egy igazán rendhagyó programon vehetnek részt az állatkertben, hiszen máskor nincs lehetőség rá, hogy megismerjék az állatkert lakóinak életét sötétedés után. A program során testközelből ismerkedhetnek meg a „nemszeretem” állatokkal, amelyekkel szemben sokan fenntartással, félsszel viseltetnek. A testközeli ismerkedés azonban lehetővé teszi, hogy legyőzzék félelmüket, és ezeknek az állatoknak az értékeit is megismerjék, ennek révén pedig akár meg is szeressék őket. Az interaktív látványetetések során elsősorban az éjjel aktív állatok természetes viselkedését lehet megfigyelni. Ezek az állatfajok ugyanis az állatkertben is sötétedés után mutatják természetes oldalukat. Mindeközben pedig fontos információkat és különféle érdekességeket hallhatnak látogatóink az egyes állatokról. A program alatt a fáklyákkal kivilágított utakon sétálhatnak a látogatók az egyedülálló erdei környezetben. Ezen a napon hosszabbított nyitva tartással, reggel 9.00 és este 23.00 között várják a közönséget, tehát aki bármikor a nap folyamán érkezik az állatkertbe, az esti programokon is részt vehet.
Jegyváltásra 21.00 óráig lesz lehetőség.

Időpont: 2016. augusztus 26. péntek 09:00-23:00
Helyszín: Miskolci Állatkert és Kultúrpark

allat0

Tetszik!
Facebook

Részletek

Dátum:
2016-08-26
Időpont:
09:00 - 23:00
Esemény Category:
Esemény Tags:
,

Szervező

Miskolci Állatkert és Kultúrpark
Telefon:
(46) 332 121
E-mail:
info@miskolczoo.hu
Honlap:
miskolczoo.hu

Helyszín

Miskolci Állatkert és Kultúrpark
Csanyikvölgy
Miskolc, Magyarország
+ Google Térkép
Telefon:
(46) 332 121
Honlap:
miskolczoo.hu