Gyermekvasutasok álltak szolgálatba a balatonfenyvesi kisvasúton

A balatonfenyvesi kisvasúton az idei nyár nemcsak a csisztai vonal megnyitásával hozott újdonságot a tóparton nyaralóknak, hanem mostantól augusztus végéig hétvégenként gyermekvasutasok is teljesítenek szolgálatot a hálózaton. A budapesti Gyermekvasútról érkező ifjú vasutasokkal szombaton és vasárnap találkozhatnak a kisvonatok utasai.

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton szolgáló vasutasok első alkalommal érkeztek vendégszolgálatra a balatoni kisvasútra, a csisztai és a somogyszentpáli vonalon közlekedő vonatokon jegyértékesítési feladatokat látnak el helyi felnőtt kollégáikkal közösen. A kiválasztott gyermekvasutasok a balatonfenyvesi hétvége egyik napját szolgálattal, másik napját szabadidős programokkal töltik – így minden nyári szombaton és vasárnap 5-5 kisvasutas fogadja az utasokat a nagybereki tájakot bejáró vonalakon.

A Gyermekvasút történetében nem ez az első alkalom, hogy más kisvasúton is szolgálatba állnak az ifjú vasutasok: több évtizedes hagyománya van a csereszolgálatoknak, nyaranta több németországi (Berlin, Drezda, Cottbus, Lipcse) és a moszkvai gyermekvasútra is járnak szolgálattal egybekötött csereüdülésre a budapesti kisvasutasok, de van partnerkapcsolat a GYSEV nagycenki Széchenyi Múzeumvasútjával is, és ugyanígy a fővárosba is rendszeresen érkeznek vendégszolgálatba más kisvasutasokról gyerekek.

A balatonfenyvesi kisvasút történetében ez az első alkalom, hogy vendégül látják ifjú budapesti kollégáikat. Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az idei nyár nagy szenzációja, hogy két évtizedes forgalomszünetelés után július 1-jétől ismét járnak a vonatok a csisztai vonalon is, így Csisztafürdő lényegesen gyorsabban vált elérhetővé a Balaton-partról, mint közúton. Utazás közben az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, a kisvonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Évről évre népszerűbb a keskeny nyomtávú vonal: 2018-ban 42 ezren, 2019-ben 46 ezren, 2020-ban a járvány ellenére közel 45 ezren utaztak. Idén nyáron júliusban már több olyan üzemnap volt, amikor ezren is a kisvonatozást választották.

A járatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani. Online, az Elvira menetrendi keresővel vagy a MÁV applikációval 10 százalékos, automatáknál vásárolt jeggyel pedig 5 százalékos további kedvezményben részesülnek az utasok. A tavaly bevezetett Balaton24 és Balaton72, illetve az idén új Balaton24/72 Duo napijegyekkel is lehet utazni a kisvasúton, ezáltal is élénken bekapcsolódik a tópart turisztikai célú közlekedési kiszolgálásába.

A csisztai vonalon a fürdő nyitva tartásához igazodva járnak a vonatok: Balatonfenyvesről 8:50 és 18:50 között, Csisztafürdőről 9:35 és 19:35 között 2 óránként indulnak. A somogyszentpáli vonalon hajnaltól estig ugyancsak 6 vonatpár közlekedik, kiszolgálva ezzel a hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást) is. Az imremajori Hunyadi udvarban csütörtökön és vasárnap kitelepülő kézműves piacra nagyon sok látogató vonattal megy ki, ez az úti cél mostantól kétszer annyi járattal érhető el.

 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: