Cinegefiókák keltek ki a réhelyi madárodúkban

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomása melletti kis erdőben, a korábban kihelyezett fészekodúkban május elején kikeltek az első cinegefiókák.

Fotó: KMNPI, Szegedi Fruzsina

Néhány évvel ezelőtt 15 madárodút helyeztünk ki erre a területre és idén eddig már 12 odúban kezdődött meg a költés – áll a nemzeti park honlapján.

Tizenegy odúban széncinegék, egyben pedig seregélyek raktak fészket.

Az igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában tavaly szeptember 5-én a Varázslatos Magyarország csapatával közösen tartott „Ma egy fészek, holnap az óceán!” című akció keretében elkészült odúkból eddig 13-ban tapasztaltak költést. Jellemzően itt is seregélyek és széncinegék az albérlők.

Fotó: KMNPI, Szegedi Fruzsina

A széncinegék fészkét könnyű felismerni, ugyanis ezek a kis madarak a testméretükhöz képest igen nagy tömegű fészekanyagot (mohát, állati szőrt, növényi szöszt) hordanak be az odúba. A szépen kibélelt, meleg fészekcsészébe akár 12 tojást is leraknak, melyeknek melegítése, majd később a fiókák etetése nem kis erőfeszítést kíván. A tojó és a hím felváltva kotlik a tojásokon.

A fiókák 3-4 hét alatt válnak röpképesekké. Ezután is még néhány napig a közelben, a környező fákon maradnak, és szüleik gondoskodására szorulnak, csak aztán kezdik meg önálló életüket. A széncinege-párok második, ritkább esetben akár harmadik fészekaljat is felnevelnek egy évben, de már kisebb számú tojással.

(KMNPI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: