Fecskehotelt adtak át Tiszafüreden

A csökkenő állományú molnárfecskék és füsti fecskék megtelepedését segítő fecskehotelt adtak át hétfőn a tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrumnál a madarak és fák napja alkalmából.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen elmondta: a fecskehotel átadása mellett május 31-ig hatszáz műfészket – ötszáz molnárfecskéknek és száz füsti fecskéknek készült fészket – helyeznek ki a Tiszafüred és Poroszló között épült kerékpárút mentén, valamint a Tisza-tavat keresztező kerékpároshídon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei.

Megjegyezte: remélik, hogy a hétfőn átadott fecskehotelben levő 24 műfészek közötti réseket is ki fogják tölteni a fecskék, így akár meg is duplázódhat abban a fészkelőhelyek száma.

Révész Máriusz hozzátette: bízik abban, hogy a hivatala által támogatott 8,6 millió forintos projekt segíti a csökkenő állományú fecskék megtelepedését.

Mint rámutatott, a Tisza-tónál jelentős kerékpáros turizmus miatt a projekt jó lehetőséget ad az oda érkezők témával kapcsolatos érzékenyítésére, ezért tájékoztató táblákat is kihelyeznek.

Halmos Gergő, az MME ügyvezető igazgatója elmondta: céljuk minél több ember bevonása a természet- és madárvédelembe.

Kiemelte, hogy az ezredfordulót követő első két évtizedben felére csökkent molnárfecske- és füstifecske-állomány megtartásában alapvető feladat a meglévő telepek, évről évre használt fészkelőhelyek megóvása, fenntartása és lehetőség szerinti bővítése.

A klímaváltozás fokozódásának hatására számos új szúnyogfaj és kártevő rovar érkezik Magyarországra, így a fecskék szerepe jelentősen felértékelődött, hiszen ők biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül csökkentik a rovarok számát – mondta, hozzáfűzve: emiatt közös érdek a megmaradt fecskeállomány megőrzése, a műfészkek kihelyezése és a jelenlegi fészkelőhelyek megóvása, bővítése.

F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt a fecskefészkeket telepítő programokban, hiszen “elképzelhetetlen az élet, a vidéki élet fecskék és fecskecsivitelés nélkül”.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen elmondta, hogy Tiszafüred önkormányzatának rendkívül fontos ez a kezdeményezés. Felidézte, hogy tavaly indították el a Fecskebarát Füred programot, amely során a közintézményekre ötven fecskefészket helyeztek ki. Ezeket a polgármester családjával készítette el az MME honlapján található útmutató alapján és ajánlotta fel az önkormányzat számára. A programhoz egyházi óvodák, iskolák is csatlakoztak – tette hozzá.

Ujvári Imre arról is beszámolt, hogy a többi madárfaj számára eddig már több száz madárodút helyeztek ki Tiszafüred közterületein, parkjaiban. A kivitelezések, fejlesztések pedig mindig környezet- és állatbarát módon zajlanak a városban – hangsúlyozta a polgármester.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: