Az örvös légykapók megváltoztatják éneküket, ha tojóknak vagy hímeknek énekelnek

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) viselkedésökológusainak kutatása szerint az örvös légykapók megváltoztatják az éneküket, ha különböző tojóknak (leendő párnak) vagy hímeknek (potenciális riválisnak) énekelnek. A felfedezés jelentőségét többek között az adja, hogy korábban csak nagyon kevés madárfajnál írtak le hasonló jelenséget.

A madárének az egyik legváltozatosabb kommunikációs rendszer az állatvilágban, melynek fő funkcióit – a tojók csalogatását, más hímek elriasztását – a tudomány ugyan ismeri, de az ének számos részletét, a pontos információtartalmát és jelentőségét illetően még nem tárták fel a kutatók – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) keddi közleményében.

Mint írják, sok énekesmadárfaj egyedei képesek énekükkel információt közölni a pillanatnyi környezetükről.

A beszámoló szerint az állati kommunikációban használt számos jelzés – mint amilyen a madárének is – lehet egyedre jellemző, ugyanakkor egyeden belül is változatosságot mutathat. Ez azt jelenti, hogy a jelzéseket vevő fajtársak azonosíthatják az egyedet az éneke alapján, emellett valamilyen mértékig a jelzést küldő madár is alkalmazkodhat az aktuális környezeti körülményekhez.

A kutatásban azt vizsgálták a szakemberek, hogy az örvös légykapók (Ficedula albicollis) énekét befolyásolja-e a szociális környezet, pontosabban az éneket hallgató fajtársak egyedazonossága és minősége.

Az ELTE Viselkedésökológiai Csoport és az ÖK ÖBI Evolúciós Ökológia Kutatócsoportja a 2000-es évek eleje óta vizsgálja az örvös légykapók énekét egy pilisi madárodútelepen. A légykapó hímek április közepén érkeznek meg a területre, ahol odút foglalnak, majd énekelni kezdenek, hogy odavonzzák a tojókat és elriasszák a rivális hímeket.

A kutatók a kísérletben különböző tojó és hím légykapókat helyeztek ki stimulusként az éneklő hímek odújának a közelébe, majd felvették az éneküket. Ezt követően különböző énekjellemzőket nyertek ki a felvételekből, amelyek az ének időbeli szerkezetét, frekvenciáját, valamint változatosságát írták le.

Eredményeik azt mutatták, hogy az egyedek képesek éneküket a hallgatóságnak megfelelően változtatni. Tojó stimulus esetén az ének komplexitása módosult, hím stimulus esetén pedig több más énekjellemző is eltérőnek bizonyult az egyes egyedek között. Az esetek egy részében ez a hatás a stimulus prezentációjától időben távolodva csökkent. A kutatóknak azt is sikerült megállapítaniuk, hogy a hím stimulus mérete és minősége befolyásolja a neki szóló éneket.

“Eredményeink alapján így elmondható, hogy az örvös légykapók képesek éneküket plasztikusan alakítani a hallgatóságnak megfelelően, mind territóriumuk védelme közben, mind udvarláskor. Ez utóbbi arra utal, hogy a hímek részéről is van párpreferencia, vagyis valószínűleg szebben énekelnek azoknak a tojóknak, amelyeket valamiért vonzóbbnak tartanak, ez pedig egy ritkán vizsgált jelenség az állatvilágban. A territórium védelme során is érdemes lehet ahhoz igazítani az éneket, hogy mekkora veszélyt jelent az egyed számára a betolakodó hím. A kutatásunkból az derül ki, hogy amikor nagyobb, nehezebb riválist kellett elüldözni a területükről, az örvös légykapók több energiát fektettek az éneklésbe” – összegezte a közleményben a kutatás eredményeit Jablonszky Mónika, az ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos munkatársa.

A kutatás eredményeiről a Behavioral Ecology című folyóiratban számoltak be az ökológusok 2021 márciusában.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: