Megjöttek az első gólyák a Körös-Maros Nemzeti Parkba

Legalább hét gólya már biztosan visszatért a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira. A hagyomány szerint Sándor napkor, azaz március 18-án többségüknek itt kellene lenniük, az időjárás azonban most cseppet sem kedvez nekik.

Illusztráció (Forrás: nyirka.hu)

Az első visszatérő gólyát március 9-én, Biharugrán figyelték meg az igazgatóság munkatársai. Néhány nappal később Békéscsabán, Dévaványán és Szeghalmon is feltűnt egy, Szarvason pedig két példány. Március 16-án, Kardoskúton szintén megjelent egy fehér gólya.

Minden bizonnyal a hideg idő tartja vissza a gólyákat, az erős északi szél, a hideg, fagyos éjszakák nem vonzóak számukra. Ráadásul a hűvös időben még a táplálékállatok sem annyira aktívak. Tavaly 286 pár gólya költött Békés megyében, bízunk benne, hogy idén mindannyian visszatérnek hozzánk.

“Az áramszolgáltatókkal karöltve idén is gondoskodtunk arról, hogy a visszatérő gólyákat megfelelő fészkek fogadják. Március 10-ig számos helyszínen végeztünk fészekmagasítást az MVM Démász Áramhálózati Kft. közreműködésével, biztonságos otthont teremtve ezzel a madaraknak – áll a nemzeti park honlapján. 

A Kígyós-Ugrai Tájegységen összesen tíz fészek került magasítóra, Dobozon, Muronyban, Dombiratoson és Gyulaváriban egy-egy, Sarkadkeresztúron kettő, Kétegyházán pedig négy. Három további fészken pedig karbantartást végeztek, mivel különböző okok miatt tönkrementek (Gyulaváriban, Mezőberényben és Gyulán).

A Kardoskúti Tájegységben ugyancsak az MVM Démász Áramhálózati Kft. közreműködésével Csongrád és Békés megyében 5 gólyafészket helyeztek magasítóra: hármat Szentesen, egyet Fábiánsebestyénben és egyet Székkutason. “Emellett Szentesen egy fészekjavítást is végeztünk. Szintén Szentesen az áramszolgáltató egy transzformátor állomást madárbaráttá alakított. A tetejére kiülőket helyeztek, amelyeken biztonságosan pihenhetnek a gólyák, a közeli vezetékszakaszokat pedig leszigetelték.”

Körösladányban ugyancsak az MVM Démász Áramhálózati Kft segítségével két fészekigazítás és egy fészektartó-csere történt.

Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. közreműködésével Dévaványán egy új fészket helyeztek ki, Szeghalmon három helyszínen volt fészekigazítás, egy esetben pedig oszlopcsere történt, így a fészket az új villanyoszlopra helyezték át. Füzesgyarmaton egy, Bucsán négy fészek esetében volt szükség javításra, igazításra, a fészekalapanyag megnyesésére.

További fészekigazításokat, javításokat végeztek a Makói Tájegységben is, Tótkomlóson és Magyarcsanádon, valamint Nagyéren 3 gólyafészket helyeztek magasítóra.

(KMNPI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: