Vadétellel köszöntötték az erdészek az egészségügyi dolgozókat

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet számos dolgozója gyűlt össze múlt héten pénteken az intézmény kertjében, ahol a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészei szolgálták fel az alkalomra készített vadételeket.

A kezdeményezés keretében az ország számos pontján a tájegységi fővadászok és a helyi vadászatra jogosultak vadhús étellel igyekeztek jelképesen meghálálni azt a plusz erőfeszítést, amellyel az egészségügyben dolgozók a járvány idején szolgálják a közösséget.

A Dunazugi Vadgazdálkodási Tájegység fővadásza, Rácz Fodor Gábor a rendezvény kezdetekor az Agrárminisztérium nevében is megköszönte az orvosok és ápolók a járvány idején nyújtott teljesítményét és erőfeszítéseit. Petrik János, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgató-helyettese az erdőgazdaság minden dolgozójának együttes elismerését tolmácsolta a jelenlevőknek. Köszöntőjében kitért arra is, hogy az egészségügyben a COVID járvány alatt tanúsított emberfeletti áldozatok mindenki számára példaértékűek, melyek az erdésztársadalmat is mélyen megérintették. Dr. Bogos Krisztina főigazgató asszony és Dr. Elek Jenő főorvos az Intézet nevében köszönte meg a felajánlást.

(Pilisi Parkerdő Zrt.)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: