Rekordszámú gólyafióka cseperedik a kőszegi gólyaudvarban

Idén volt az eddigi legsikeresebb költés az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközpontjának gólyaudvarában. Az itt élő, maradandóan sérült fehér gólyák minden évben párba állnak és egészséges fiókáikkal gyarapítják a vadon élő állományt.

A Chernel-kerti gólyaudvarban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy tartósan sérült gólyáinknak biztosítsuk a sikeres költés feltételeit, besegítve a fészekrakásba és a fiókák táplálásába is. Ebben az évben 13 fióka kelt ki és nevelkedik nálunk, 4 fészekben. A gólyafiókák jó egészségnek örvendenek, így nagy valószínűséggel mindegyikük elhagyhatja a nyitott gólyaudvart a nyár végén. Az arborétum egy vadon élő gólyapárnak is otthont ad. A mentőközpont röpdeépületének tetején található fészektartóra már harmadik éve járnak vissza költeni. Ők négy fiókáról gondoskodnak jelenleg.

Az udvarban élő madarak – mivel nekik nem kellett megtenni a hosszú vándorutat – hamarabb rakták le tojásaikat, mint vadon élő társaik. Fiókáik lassan elérik azt a kort, amikor megkaphatják egyedi jelölőgyűrűiket. A gyűrűzésnek köszönhetően több visszajelzést is kaptunk már arról, hogy az itt született gólyáink önállóan is megállják a helyüket. Szabadon engedett madarainkat többek között megfigyelték már Máltán és Németországban is.

Az idei nagyszámú Chernel-kerti szaporulatnak különösen nagy jelentősége van, mivel az utóbbi években az országos, közte a Vas megyei gólyaállomány is csökkenést mutatott. A gólyák, amikről gondoskodunk legalább 4, a természetből hiányzó fészket pótolnak. A vasi állomány növekedését fészektartók felhelyezésével és veszélyessé vált fészkek helyreállításával is próbáljuk elősegíteni.

A gólyafiókák gyűrűzésére június 11-én 14 órakor kerül sor a Chernel-kertben, ahová szeretettel vár minden érdeklődőt az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság!

 

(Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: