Az Erdő álma címmel hirdet szépirodalmi pályázatot a debreceni Nagyerdőért egyesület

Az Erdő álma címmel hirdette meg az idén országos vers- próza- és meseíró pályázatát a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület.

Közleményük szerint az ötödik alkalommal meghirdetett pályázatra várják minden Magyarországon, vagy a környező országokban élő magyarajkú diák jelentkezését. A koronavírus-járvány miatt az idén meghosszabbított határidőig, június 15-ig nyújthatók be az írások, amelyeket nyolc kategóriában ismert szakemberekből álló zsűri bírálja el: a zsűri elnöke Halász Judit Kossuth- és Jászai díjas színművész, tagjai Finta Éva József Attila-díjas költő, Kozák Mari költő, meseíró, Hajnal Éva költő, Jóna Dávid költő, Kardos M. Zsöte költő és Balku László író, újságíró.

A szervezők arra kérik a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekeket, fiatalokat, hogy írják meg a természetben tapasztalt élményeiket versben, prózában vagy mesében. “Célunk, hogy közelebb hozzuk hozzájuk a természetet és arra biztassuk őket, hogy minél többet kiránduljanak az erdőkben. A témaválasztás szabad, de a pályaműnek valamilyen formában mindenképpen kapcsolatban kell lennie az erdővel, a természetes környezettel” – idézte a közlemény Marincsák Ibolya egyesületi elnököt, főszervezőt.

Minden kategória első hat helyezettje értékes jutalomban részesül, a helyezett pályaműveket könyvben is megjelentetik. A kötetet és a pályázatot már harmadik éve támogatja az Agrárminisztérium – jelezték, hozzátéve: a felhívásra tavaly 1316 pályamunka érkezett, közülük az előválogatás után 855 került érdemi elbírálásra a zsűri elé.

A pályázatra a http://www.nagyerdoertegyesulet.hu/ és a https://www.facebook.com/pg/debreceninagyerdoert/ címeken lehet jelentkezni.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: