ErdőÍzek: 3+1 medvehagymás étel, amit imádni fogsz

A gyenge télnek köszönhetően az erdő aljnövényzetéből a megszokottnál korábban előbukkantak a medvehagyma levelei, ami visszavonhatatlanul azt jelenti, hogy megérkezett hozzánk a tavasz. Ennek a fokhagymaillatú vitaminbombának a gyógyító hatása már régóta köztudott, leveleit nyersen, illetve ételek összetevőjeként is fogyasztják. Íme, 3+1 recept, amelyet érdemes kipróbálni!

A medvehagyma gyűjtésével kapcsolatos legfontosabb információk itt olvashatók.

1.Medvehagyma krémleves

Két csokor medvehagymát, egy közepes vöröshagymát és egy nagyobb burgonyát meghámozunk és felvágunk, majd egy evőkanál vajon lassú tüzön átkeverjük az alapanyagokat. Pár perc keverést követően egy liter alaplével felöntjük az ételt, sózzuk, borsozzuk és fedővel kb. 20 percig összefőzzük.

Ha puha minden a lábosban, lezárhatjuk a tüzet, botmixerrel pürésítjük az ételt, miközben hozzákeverünk 250 ml habtejszínt. A levest még egyszer felforraljuk, ha még szükséges továbbízesítjük.

2. Medvehagymás göngyölt csirkemell

4 db tojást főzést követően megpucolunk, majd félbevágjuk őket. Eközben 80 dkg csirkemellet átmosás után szétnyitunk, klopfolunk, sózzuk és borsozzuk.

A csirkemell szeletekre teszünk egy szelet sonkát, két félbevágott tojást, egy szelet sajtot és medvehagymát. A húst felgöngyöljük, majd baconbe tekerjük, s alufóliába csavarjuk.

A tekercseket 180 fokon 30-40 perc alatt megsütjük.

3. Medvehagymás sajtkrém

Isteni krém az erdők kedvelt növényéből piritósra kenve!

5 dkg vajat megolvasztunk, majd 5 dkg liszttel elkeverjük. A masszához hozzáadunk egy kevés forró tejet, majd egy kisebb szál vágott medvehagymát keverünk hozzá. Kb. 10 db rukkolát és 5 dkg reszelt mozzarellát adunk hozzá és az egészet összekeverve kb 5 percig forraljuk.

+1 Medvehagymás pogácsa

2,5 dkg friss élesztőt langyos, cukros tejben futtassuk fel.. Eközben 50 dkg liszthez adjunk hozzá 20 dkg margarint, majd keverjük hozzá a sót és az apróra vágott hagymaleveleket.

Egy tojássárgáját, élesztős tejet és körülbelül két evőkanál tejfölt teszünk a masszához. Miután összedolgoztuk 30-40 percig kell hagyni kelni.

A kelt tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, majd nyers pogácsákat szaggatunk belőle. A tetejét tejfölös tojásfehérjével kenhetjük meg.
Előmelegített sütőben körülbelül 15 perc alatt aranybarnára sül.

(Erdeiprogramok.hu)

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: