Erdők Hete: kisvasutazás, gombagyűjtés, vezetett túrák Zalában

“Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!” – Az Erdők Hete jelmondata összefoglalja az 1997 óta rendeszeresen megszervezett eseménysorozat fő céljait. A Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal. Mindezt az erdőket legjobban ismerő, szakavatott vezetők, az erdészek segítségével, akik napi munkájuk csodáit osztják meg az érdeklődőkkel.

A Zalaerdő Zrt. idén a következő programokat kínálja:

Ismerkedés a Zalakarosi Parkerdővel

Vezetett túra a parkerdőben, mely magában foglalja az erdei életközösség ismertetését, különös tekintettel a területen található növény és gombafajokra. A bemutató útvonala érinti a parkerdőben található erdei menedékházat valamint a kilátót is. Időtartama kb. 1,5-2 óra, mely során mintegy 3,5 km-t túráznak a résztvevők. Előzetes egyeztetés szükséges az alábbi elérhetőségen: Gál Sándor 30/474-2130

Helye: Zalakarosi Parkerdő
Szervező: Zalaerdő Zrt., Nagykanizsai Erdészet
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

Vezetett túra az Alsóerdei Madárerdő tanösvényen

A Csónakázó-tó szomszédságában létesített erdei tanösvény megtekintése, mely magában foglalja az erdei életközösség ismertetését, különös tekintettel a területen található növény és madárfajokra. Időtartama kb. 1-1,5 óra, mely során mintegy 1,5 km-t sétálnak a résztvevők. Előzetes egyeztetés szükséges az alábbi elérhetőségen: Kálovics Norbert 30/377-6502.

Helye: Nagykanizsa Alsóerdő
Szervező: Zalaerdő Zrt., Nagykanizsai Erdészet
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

A Bajcsai Csemetekert bemutatása

A Nagykanizsai Erdészet nagyüzemi csemetekertjének bemutatása. A vezetett bemutató alatt megtekinthető a fontosabb állományalkotó fa- és cserjefajaink termesztése a maggyűjtéstől a kész csemete neveléséig. Időtartama kb. 1-1,5 óra, mely során mintegy 1,0 km-t sétálnak a résztvevők. Előzetes egyeztetés szükséges az alábbi elérhetőségen: Gaál Krisztina 30/389-0922.

Helye: Bajcsai Csemetekert
Szervező: Zalaerdő Zrt., Nagykanizsai Erdészet
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

Göcsej kincsei, az erdő és a fa

A „Göcsej kincsei, az erdő és a fa” című kiállítás játékos tárlatvezetéssel. Előzetes egyeztetés alapján óvodás és iskolás csoportokat várunk. Jelentkezés: Molnárné Vitális Anikó 30/933-8851

Helye: Lenti, Csömödéri Állami Erdei Vasút megálló
Szervező: Zalaerdő Zrt., Zakatoló Erdészeti Erdei Iskola
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

Mit rejt az őszi erdő?

Erdei séta és játékok a Lenti Parkerdőben, ahol közösen fedezhetjük fel az őszi erdő szépségeit és kincseit. Előzetes egyeztetés alapján várunk óvodás és iskolás csoportokat. Jelentkezés: Molnárné Vitális Anikó 30/933-8851

Helye: Lenti Parkerdő, Vadvirág tanösvény
Szervező: Zalaerdő Zrt., Zakatoló Erdészeti Erdei Iskola
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

Ki lakik az erdőben?

Rövid, játékos foglalkozás az óvodákban, ahol az erdő állataival ismerkedünk. Előzetes egyeztetés alapján várjuk óvodás csoportok jelentkezését. Jelentkezés: Molnárné Vitális Anikó 30/933-8851

Helye: óvodák Lenti térségében
Szervező: Zalaerdő Zrt., Zakatoló Erdészeti Erdei Iskola
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

Kirándulás erdei vasúttal

A zajdai erdőtömb meglátogatása, erdei életközösség bemutatása, hótörés utáni erdősítés, gombaszedés, vadmegfigyelés. Előzetes jelentkezés: 92/551-910

Helye: Lenti és környéke
Szervező: Zalaerdő Zrt., Lenti (Dobó Béla, Lukács István, Iványi Tamás, Molnár György) és Bánokszentgyörgyi Erdészet (CSÁEV)
Dátum: 2019. október 3.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az erdő és az ember, erdei növények és állatok, az erdész hivatás

Az erdész szakma ismertetése, erdei életközösség, tartamosság, az erdő fejlődése a csemetétől a fakitermelésig. Előadók: Németh József, Stefanich Péter.

Helye: Általános Iskola, Óvoda, Nova, Csesztreg, Zalalövő
Szervező: Zalaerdő Zrt., Lenti Erdészet
Dátum: egyéni megbeszélés alapján az intézményekkel

Gyógynövény- és gombaismereti túra

Erdei túra keretében gomba- és gyógynövénygyűjtés, -határozás. Előzetes jelentkezés: Stefanich Péter 30/464-4558

Helye: Zajdai rakodó
Szervező: Zalaerdő Zrt., Lenti Erdészet
Dátum: 2019. október 5. 9 óra

A Budafai Arborétum, a Vétyemi Ősbükkös ősszel

Csoportok számára – igény szerinti hosszúságú – vezetett túra az arborétumban vagy az ősbükkösben előzetes bejelentkezés alapján. Jelentkezés: 93/544-900; 93/544-906; 30/474-2016

Helye: Budafai Arborétum (Kiscsehi-Budafapuszta), Vétyemi Ősbükkös, Letenye környéke
Szervező: Zalaerdő Zrt., Letenyei Erdészet
Dátum: 2019. szeptember 25-27., szeptember 30.

Vezetett túra

3,1 km-es túravezetés. Előzetes bejelentkezés szükséges az alábbi elérhetőségen: Soós Krisztián +36-30/835-9344

Helye: Körtvélyesi Tanösvény, Zalacsány
Szervező: Zalaerdő Zrt. 5. sz. Zalaegerszegi Erdészete
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

Vezetett túra

Igény szerinti hosszúságú vezetett túrák előzetes bejelentkezés alapján. Naponta egy csoport indul 9 órakor, maximum 35 fővel. Előzetes bejelentkezés szükséges az alábbi elérhetőségen: Világhy András 30/3351279

Helye: Alsóerdő, Zalaegerszeg
Szervező: Zalaerdő Zrt. Zalaegerszegi Erdészete
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

Állatok világnapja a Nyitnikékben

“Ki lakik az erdőben?” c. előadás a nagyvadakról. A program előzetes jelentkezéshez kötött, jelentkezni 2019. október 3-ig lehet Povics Noémi kolléganőnknél (30/511-3213. povics.noemi@zalaerdo.hu)

Helye: Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola, Obornak
Szervező: Zalaerdő Zrt., Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola
Dátum: 2019. október 5. 10 óra

Sokszínű természet – erdei séták szakvezetéssel

BETELT!!

Az érdeklődő csoportokat sétálni hívjuk a sokszínű őszi erdőbe, vadnyomokat, terméseket keresünk, „csapatépítő” játékokat játszunk. Jelentkezés: Povics Noémi 30/511-3213

Helye: Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola, Obornak
Szervező: Zalaerdő Zrt., Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola
Dátum: 2019. szeptember 30. – 2019. október 4.

(Zalaerdő Zrt.)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: