Gyönyörű madarakat gyűrűztek Kondorfa környékén

Az előző évhez hasonlóan az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei idén is madarakat gyűrűztek a Kondorfa melletti Hegy-Völgyön.

A fő madárvonulási időszakban, augusztus elejétől november elejéig tartott az akció. “A rendes madárgyűrűző-állomásokkal ellentétben itt lényegesen kevesebb hálóval, és nem állandó jelenlét mellett dolgoztunk, de így is sikerült viszonylag jól lefedni a három hónapos szezont” – áll a nemzeti park közleményében. 

Összesen 39 madárfaj 673 egyedére került jelölőgyűrű, köztük számos érdekességgel. Különleges ritkaság ugyan nem bukkant fel, de említést érdemel a nagy őrgébics három különböző példánya, a kerti geze, kerti poszáta, kerti rozsdafarkú kézre kerülése, vagy az Őrségben nem túl gyakori fülemüle, illetve cserregő nádiposzáta is. A legnagyobb mennyiségben zöldikét (142), csilpcsalpfüzikét (135), valamint barátposzátát (79) fogtakk. A gyűrűzéseken időnként néhány iskolás csoport is részt vett, akiknek bemutatták a madárvonulás-kutatás módszerét.

Nagy őrgébics , nyaktekercs, csilpcsalpfüzike, tüzesfejű királyka

Rozsdás csuk, fitiszfüzike, szőlőrigó, erdei pityer

Kerti rozsdafarkú, fülemüle, kerti poszáta, énekes nádiposzáta

 

(Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: