Helyreállították az Őrségi Nemzeti Park címernövényének egy fontos élőhelyét

A henye boroszlán az Őrség és Vendvidék savanyú, tápanyagban szegény talajainak egyik jellegzetes faja, egyúttal az Őrségi Nemzeti Park címernövénye. Egyik legjelentősebb állományát szabadították fel a szakemberek a cserjék és kisebb fák szorításából.

A számos védett, ritka növényfajnak, köztük a henye boroszlánnak élőhelyül szolgáló csarabosokat szinte mindenütt a beerdősödés fenyegeti. Egykori nagyobb állományaik jórészt korábban szántóként művelt területek helyén fejlődtek ki, ahol az esőzések lemosták a felső, humuszos talajréteget, így az alsó kavicsos, agyagos összlet került felszínre, ami ráadásul jellemzően savanyú kémhatású. Hasonló termőhelyek alakultak ki útmenti árkok rézsűjében, esetenként erdészeti rakodók helyén, illetve az egykori határsávban. Közös bennük, hogy talajuk csak igen kevés, a növények számára felvehető tápanyagot tartalmaz, és gyorsan kiszárad, a csapadékot nem képes megtartani.

E területek többségét mára erdősítették vagy maguktól befásodtak, így növényzetük jórészt átalakult. A szegély jellegű csarabosok és boroszlán állományok létét pedig a lombos fafajok árnyalása, valamint a lehulló leveleik képezte avarborítás veszélyezteti. Megfigyelhető, hogy nagyobb fák alól, ahová vastag avarréteg hull, a csarab, a henye boroszlán és más ezekkel együtt élő növény teljesen eltűnik.

“A henye boroszlán nagyobb állományai és a csarabos fenyérek jelentősebb foltjai fenntartása céljából ezért a fásszárú növényzetet rendszeresen visszavágjuk; az élőhely megújulását avargereblyézéssel, kisebb nyílt felszínek kialakításával segítjük elő” – tájékoztat az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság.

(Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, fotó: Dr. Szépligeti Mátyás)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: