Éjszaka is keresték a kirándulás közben eltévedt családot

Kedd hajnalban találták meg azt a családot, amely hétfő este, kirándulás közben tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szögliget melletti erdős területen. Keresésük egész éjszaka folyt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.


Dobi Tamás kiemelte, a 34 éves apa, a 31 esztendős anya, valamint két gyermekük, egy ötéves kisfiú és egy hároméves kislány kirándulni indultak, ám a megbeszélt vacsoraidőre nem tértek vissza a szállásukra.

A szállásadók azt feltételezték, hogy mivel vendégeiknek nincs helyismeretük, eltévedtek az erdőben, így bejelentést tettek a rendőrségen.

Dobi Tamás hozzátette: először telefonon és a közösségi hálón próbáltak kapcsolatba lépni velük, ám egyiken sem voltak elérhetők, ezért rendőrök, természetvédelmi őrök és katasztrófavédelmi szakemberek alkotta kutatócsoport indult gyalogosan és járművel a nyomukba.

Az eltévedt családot végül kedd hajnalban, kevéssel három óra után találták meg, egy esőbeállóban húzták meg magukat. Fáztak és elfáradtak, de épségben tértek vissza szállásukra – közölte a sajtóreferens.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: