Magyar mérnökhallgatók madárvédelemi ötletét teszteli az E.ON

Az eszközök első gyakorlati tesztje ellenőrzött körülmények között, az Őrségi Nemzeti Park bevonásával történik a kőszegi Chernel-kertben – írta közleményében az E.On.

A közlemény szerint az áprilisban megrendezett „E.ON – Vigyázz a madárra!” ötletverseny célja az volt, hogy a résztvevők hatékony és új megoldást keressenek a villamos hálózatokhoz kapcsolódó madárvédelmi kihívásokra. Az energiavállalat a mellett, hogy a jelenleg ismert madárvédelmi megoldásokat folyamatosan építi be hálózatain, szeretné elősegíteni a madarak védelmére fejlesztett innovációk megszületését is.

Az ötletversenyen született új megközelítések közül végül a madárszárny alakú terelő gondolata nyerte el az első helyet, ám a megoldások között szerepelt még autógumiból készült, pulikutyára hasonlító madárterelő, kúpos madárvédő papucs és intelligens madárgyűrű is. Az E.ON a verseny után a győztes mérnökcsapattal kooperációt indított, melynek eredményeként elkészültek az első próbadarabok. A próbaszárnyakat a kőszegi Chernel-kertben helyezték ki, ahol már több madárvédelmi műszaki megoldás tesztelése zajlik jelenleg is. A próbadarabokat itt ellenőrzött, a madarak számára biztonságos környezetben tudják kipróbálni.

Az első teszt éppen ezért még nem áram alatt, a villamos hálózaton megszokott 8-12 méteres magasságban történik.
Az eszközt megálmodó építészmérnök hallgató csapat tagja, Révai Márton elmondta: „Miután megnyertük a versenyt, elindult egy egyeztetés, leültünk az E.ON-nal átbeszélni a megvalósítás részleteit, majd elkészültek a 3D-s tervek és az első próbadarabok. Büszkék vagyunk az elkészült és felszerelt elemekre, kíváncsiak vagyunk, hogy a gyakorlatban hogyan fognak működni. Bízunk benne, hogy a későbbiekben a terelők kulcsfontosságúak lehetnek a madárvédelemben.“

Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója úgy véli, a fiatalok által kitalált technológia életképes megoldás.

“A kísérleti szakasz alatt folyamatosan figyeljük a madarak reakcióit, és ha az eszközök beváltják a hozzá fűzött reményeket – nagyon bízom benne, hogy igen –, akkor ezekből a terelőkből nagyon sokat fogunk látni a hálózatainkon”– tette hozzá.

Az E.ON tervei szerint a mostani tesztidőszakot követően a következő fázisban már Szigetváron, az E.ON tanpályáján, valós méretű, a használatban lévőkkel mindenben megegyező villanyoszlopokra kerülnek majd fel a kőszegi tapasztalatok alapján továbbfejlesztett próbadarabok. Az energiavállalat célja, hogy végleges, gyártásba adható, tömegesen alkalmazható megoldás szülessen, amivel radikálisan csökkenthető az áramvezetékek miatt megsérülő madarak száma – olvasható a tájékoztatásban.

(orientpress.hu)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: