Gímszarvas és dámborjú született a Körösvölgyi Állatparkban

Legutóbbi bejegyzésünkben a Körösvölgyi Állatpark új lakójáról, egy kölyökrókáról mutattunk fotókat, azóta azonban újabb jövevények látták meg a napvilágot. Az utóbbi napokban ugyanis egy-egy gímszarvas és dámborjúval bővült a park lakóinak száma.

Aki ellátogat a Körösvölgyi Állatparkba, az népes csapatot láthat a gímszarvasok karámjában. A park 2014-es megnyitásakor két tehén és egy bika került ide, most pedig a tavalyi szaporulat (két bikaborjú) is velük van, igaz őket hamarosan elszállítják majd egy másik vadasparkba. A létszám a napokban tovább gyarapodott, ugyanis az egyik tehénnek ismét borja született.

Az egészséges kisborjú szépen fejlődik. Édesanyja elfekteti és rejtegeti, úgy, ahogyan ezt szabad természetben élő társai is teszik. A kicsik négyhónapos korukig szopnak, de rendszerint már három hónap elteltével más táplálékot (különböző füveket) is fogyasztanak.

A kisborjú most még barna alapon fehér pöttyös, ám 6-8 hónapos korában színe vörösesbarnára vált majd. A gímszarvas tehenek a szabad természetben általában 3-4, a bikák 4-5 éves korukban válnak ivaréretté. Az állatkertekben, vadasparkokban élő példányok azonban ennél korábban is világra hozhatnak utódokat.

Dámborjúval is gazdagodott az állatpark

Azt, hogy az új jövevény milyen ivarú, egyelőre még nem tudják. Fontos tudni ugyanis, hogy az első hetekben nem szabad hozzányúlni a borjúhoz, mert ha az anyja idegen szagot érez rajta, akkor elhagyja. A dámborjak születési súlya általában 3-5 kilogramm között mozog és pöttyösen jönnek a világra.


A Körösvölgyi Állatparkban a korábbi években már született egy dámszarvas ünő és egy bika. Mindketten szépen felnevelkedtek és ma már egy másik hazai vadaspark állományát gazdagítják.

(Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság nyomán)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: