A Dél-Alföldön már költenek a szalakóták

A Körös-Maros Nemzeti Park tájain már javában költenek a szalakóták a számukra kihelyezett mesterséges odúkban.

Szalakóta pár (Kép: Tokody Béla)

A szalakóták idén is fokozatosan, több hullámban érkeztek vissza a dél-alföldi tájakra. Ennek megfelelően költésük is elnyújtottnak mutatkozik. Vannak olyan párok, amelyeknek már napokon belül kikelnek a fiókáik, mások még csak most rakják le az első tojásokat. 

A Körös-Maros Nemzeti Park területén belül a Cserebökényi-pusztákon költ a legtöbb szalakóta. Itt kétszáz költőládát helyeztek ki az igazgatóság munkatársai. A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén az eddigi felmérések szerint a kihelyezett 40 odú mintegy felében szalakóták költenek.

Fotó: Széll Antal, KMNPI

Érdekesség, hogy egy odúban kuvikfészkelést találtak, mégpedig ugyanott, ahol már tavaly is költött egy kuvikpár. A rovarvilág a nemzeti park részeihez más hasonlóan itt is nagyon gazdag, bőségesen vannak cincérek, futóbogarak, sáskák, szöcskék. A szalakóták tehát találnak majd elegendő élelmet mind a maguk, mind pedig nemsokára kikelő fiókáik számára. 

A Csanádi-pusztákon 60 odú között válogathatnak a szalakóták, itt az idén a tavalyinál erősebb költési szezonra, legalább 50 pár fészkelésére számítunk. A rágcsáló (pocok és egér) kevés a térségben, de rovarfauna itt is szépen erősödik. A Kígyósi-pusztán, a Kis-Sárréten és a Vásárhelyi-pusztán is költésbe kezdtek a szalakóták. A 4-6 tojásból álló fészekaljakon a tojók és a hímek felváltva ülnek. A fiókák 18-19 nap elteltével kelnek ki a tojásokból és rendszerint négyhetes korukban, július második felében hagyják el a fészket.

(Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: