Épül a zalakarosi kilátó – Még a nyári turistaszezonban felavatják

A turistákat a korábbitól teljesen más szerkezetű és más küllemű építmény fogadja majd a hegytetőn, ez már a kivitelezés jelenlegi szakaszában is jól látszik.

Az új kilátónak is fa az építőanyaga, de olyan technikai megoldásokkal épül, amelyek az állagmegóvást is segítik, így az új építmény élettartama már nem 10, hanem minimum 20-25 év lesz. A több mint 40 millió forintból épülő kilátót még a nyári turistaszezonban felavatják.

– Az előző torony hengeres faszerkezetből állt. A jelenlegi pedig teljes mértékben rétegelt, ragasztott tartókból áll össze. Ez biztosítja azt, hogy jóval tartósabb, jóval időjárásállóbb a szerkezet. A járófelületek vastag keményfa burkolással vannak ellátva, a tetőhéjazat szintén egy időjárásálló, korcolt lemezfedést kap. Az egész szerkezet az állékonyságra, tartósságra törekszik. Emellett a méretei is megnőttek. Mind a befogadó méretei, mind a magassága nagyobb lesz az előzőnél – mondta el Gál Károly a Zalaerdő Zrt. vagyongazdálkodási osztályvezetője.

(Nagykanizsa Online)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: