Békákat otthon is menthetünk

A márciusi tél utáni melegedő időben újra indul a kétéltűek szaporodóhelyekre vonulása és ezzel együtt a békamentési szezon. Segíteni azonban nem csak az utak mentén lehet, otthon is rengeteget tehetünk ezekért a veszélyeztetett, védett állatokért. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tanácsai. 

Vízóraaknából mentett barna varangyok (Fotó: Orbán Zoltán, MME)

Mi az a békamentés?

A kétéltűek közé tartozó békáknak – még az életük jelentős részét a szárazföldön töltő fajoknak is – vízre van szüksége a szaporodáshoz, a peterakáshoz és az ebihalak akár két hónapot is meghaladó fejlődéséhez.

Tél végén, tavasz elején a téli álomból felébredő békák tömegesen indulnak meg a tavak, csatornák, nagyobb vízállások felé, miközben az úthálózaton ezres nagyságrendben esnek áldozatául a gépjárműforgalomnak.

Ezt legbiztosabban az úttest részét alkotó kétoldali terelőárok és az ezeket összekötő alagút átjárók kiépítésével lehet megelőzni – ez azonban jelentős költségnövekedést jelent, különösen utólagos kialakítás esetén. Magyarországon sajnos még nem tekinthetőek országszerte általánosnak ezek a műtárgyak, éppen ezért kellett kidolgozni egy gyorsan és olcsók kivitelezhető alternatív megoldást.

Hazánkban az elmúlt 10-15 évben örvendetesen elterjed közösségi, önkéntes lakossági természetvédelmi tevékenységgé vált ezeknek az ideiglenes útmenti békamentő terelőkerítéseknek a megépítése, néhány hétig történő működtetése, majd lebontása.

Miért jó ez nekünk?

Az állat- és természetvédelmi, valamint a közúti baleset-megelőzési megfontolások mellett jelentős a ragadozó életmódot folytató, férgeket, puhatestűeket és rovarokat fogyasztó szárazföldi békafajok biológiai védekezésben betöltött szerepe. A békáknak ez az ökoszisztéma-szolgáltatása a klímaváltozás erősödésével, többek között az újabb és újabb mezőgazdasági rovarkártevők megjelenésével egyre fontosabb szempont.

Mit tehetünk otthon?

A legfontosabb – a békák kimentése

A vízóraaknák és külvilágra nyíló pincék sajnos békacsapdaként működnek. A településeken is általánosan előforduló zöld és barna varangy, valamint a barna ásóbéka, helyenként a bajszos- vagy barnabékák (erdei, mocsári és gyepi béka), de akár még a vizektől elkalandozó zöldbékák és unkák is, a vízóraaknákba pottyanva, pincékbe tévedve végleg csapdába kerülhetnek és lassan eléhezve akár évekig, a halálukig sínylődhetnek. Ennek oka, hogy ezek a fajok kevésbé ügyes mászók, mint a zöld levelibéka, ami függőleges falakon, ablaküveg simaságú felületeken is képes felmászni.

Szerencsére ezen a helyzeten gyorsan és egyszerűen segíthetünk – csak emeljük fel a tetőt és nézzünk be a vízóra, a kerti csap aknájába, zseblámpával vizsgáljuk át a pincék sötét zugait (különösen, ha ennek földes a talaja), és ha békát találunk, vigyük ki a gyepre és engedjük el egy bokor tövénél, farakásnál, a komposzt mellett.

Ezt az ellenőrzést érdemes március-augusztus között havonta elvégezni, és az ismételten pórul járt állatokat kimenekíteni.

Zöld varangy (Fotó: Orbán Zoltán)

Peterakóhely létesítése

Már önmagában a vízóraaknákban, pincékben csapdába került békák pusztulása is jelentős probléma, de a bajt tovább tetézi, hogy ezek a példányok nem tudnak részt venni a szaporodásban. Miközben az országszerte, a lakott területeken még erőteljesebben fogyatkozó életterű, a klímaváltozástól is fenyegetett, védett békaállományok túlélése szempontjából mind nélkülözhetetlenebb a sikeres szaporodás, ezek a csapdába esett állatok úgy pusztulnak el, hogy éveken keresztül egyetlen utódot sem hagynak maguk után.

Ezen könnyen és a kert előnyére, díszére szolgáló módon segíthetünk, ha a kimentett, illetve a környék békái számára kora tavasszal peterakóhelyet létesítünk. Itt nem kell mindjárt százezres, akár milliós összegbe kerülő, nagy kerti tóban gondolkodni, egy földbe süllyeszthető 30-60 literes műanyag dézsa, betonozó kád, “tejes láda” tökéletesen megfelelő (ezek kertészeti árudákban, barkácsáruház-láncokban könnyen és maximum néhány ezer forintért beszerezhetőek).

Béka peterakóhely kertben, földbe süllyesztve “tejes ládából” (Fotó: Orbán Zoltán, MME)

Békamenedékek építése

A települési szárazföldi békák, különösen a varangyok éjszakai életmódot folytatnak, nappal valamilyen párás, sötét helyen: levelek vagy kövek alatt, üregekben, fák gyökerei között rejtőzködve pihennek. Ilyen rejtekhelyből a lakott területekből egye nagyobb hiány van, ezért érdemes békamenedékeket is elhelyezni, kialakítani a kertben.

Ha elgondolkodunk vagy már meg is építettük az előző fejezetben bemutatott peterakóhelyet, érdemes megfontolni, hogy ennek közelében alakítsunk ki ilyen békamenedéket.

Ha nincs időnk, kedvünk, lehetőségünk ilyen békamenedék építésére, egy kúpcserép bokrok közé rejtése is béka menedékként jöhet szóba.

A nedves levélkupac valójában egy háromkamrás békamenedéket rejt (Fotó: Orbán Zoltán, MME)

Az adat is fontos!

Végül, de nem utolsó sorban, ha már kimentettük a vízóraaknából, pincéből a béká(ka)t, és akár peterakóhelyet, plusz menedéket is építettünk számukra, a jó cselekedetek sorát érdemes megkoronázni azzal, hogy a megfigyelési adatunkat megosztjuk a szakemberekkel is.

Erre remek lehetőséget kínál az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés honlapfelület, ahova interneten keresztül, percek alatt feltölthetjük megfigyelési adatunkat, ami így segít pontosítani az adott faj előfordulásáról alkotott országos képet.

(MME – Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)

Erdei Programok

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: