Madarak és Fák Napja Országos Verseny általános iskolások számára

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Madarak és Fák Napja alkalmából országos versenyt hirdet általános iskolai felső tagozatos tanulók számára. A Madarak és Fák Napja Országos Verseny célja, hogy versenylehetőséget biztosítson azoknak a természet iránt érdeklődő, általános iskolai felső tagozatos tanulóknak, akik az iskolai órákon, szakkörökön, erdei iskolákban és természetjárás során szerzett tudásukat szeretnék összemérni az ország más részein élő diákokkal.


A Madarak és Fák Napja egy több mint száz éves hagyománnyal rendelkező jeles nap Magyarországon, melyet minden év május 10-én ünneplünk. Célja, hogy felhívja a társadalom, különösen az ifjúság figyelmét az őket körülvevő élővilágra és a természetvédelem fontosságára. Az első Madarak és Fák napját a kor neves ornitológusa, Chernel István szervezte 1902-ben. Bár azóta már több mint száz év telt el, a természetvédelem fontossága azóta sem veszített jelentőségéből.

Az idén már 25. alkalommal meghirdetett országos verseny első körös területi fordulóira 10-14 éves, általános iskola 5-8. osztályos tanulóiból álló háromfős csapatok jelentkezhetnek – a jelentkezés határideje: 2018. március 5, a területi forduló időpontja: 2018. március 23. 10 óra, de a kezdő időponttól egyes területi helyszíneken eltérhetnek, erről a területi koordinátornál érdemes érdeklődni! A területi fordulón iskolánként maximum két csapat vehet részt, egy iskolából csak egy területi helyszínre lehet jelentkezni. A versenyen történő részvétel ingyenes.

A területi fordulókon első helyezést elérő csapatok jutnak tovább az országos döntőbe, amelyet Kecskeméten, a Természet Házában rendeznek meg. Az országos döntő időpontja: 2018. május 11.

Részletes kiírás és a versenyfordulók tematikája ITT>>> 

(MME)

Erdei Programok

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: