Hatvan denevért találtak a kivágott fában – megmentették mindet

A Kiskunsági Nemzeti Park illetékes természetvédelmi őrét január 4-én Apostagról riasztották, méghozzá amiatt, hogy alvó denevéreket találtak egy játszótéren kivágott fában. A fűz az elmúlt hetek viharai miatt balesetveszélyessé vált, ezért kellett eltávolítani a területről.

A nemzeti park kollégája azonnal a helyszínre sietett, ahol 60 rőt koraidenevért talált a fa odvában. A bolygatás és a nagyon enyhe idő miatt az állatok elég aktívak voltak, ezért a természetvédelmi szakember gyorsan átpakolta őket egy dobozba, és elvitte a Kolon-tóhoz, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság legközelebbi denevértornyába, ahol biztonságban tovább telelhetnek.

„Magammal vittem azt a tuskót is, amiben eredetileg voltak, és azt is betettem a denevértoronyba, így ha akarnak, akár abban is folytatni tudják a telelésüket” – számolt be az esetről a nemzeti park honlapján Sápi Tamás természetvédelmi őrkerület-vezető.

Az apostagi önkormányzat munkatársai gyors reagálásának köszönhetően a kaland ellenére minden bizonnyal sikeresen át tud majd telelni a kis kolónia.

Magyarországon minden denevérfaj, beleértve a rőt koraidenevért is, védett vagy fokozottan védett. 

(knp.hu nyomán)

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: