Jövőre még több erdei kisvasutas program vár a Bükkben

Az Északerdő Zrt. évről-évre törekszik erdei vasútjai programkínálatának bővítésére, a tematikus programok változatosságának fokozására. Az utazóközönség által kedvelt hagyományos rendezvényeken – például a szeptemberi szarvasbőgés-hallgató vonatozásokon – túl, 2018-ban több újdonsággal is készülnek a szervezők.

(Kép: Északerdő Zrt.)

Ilyen lesz a Lillafüredi Állami Erdei Vasútnál a Mahócai szárnyvonalra induló bükki vizeket és forrásokat bemutató tematikus vonat, vagy a kisvasúttal közös futóverseny, illetve a Pálházi Állami Erdei Vasúton a téli vonatozás vadetetéssel. A jövő évtől ismét rendeznek majd kisvasúti napot mindkét erdei vasúton.

A társaságnál abban bíznak, hogy a 2018-as programok ugyancsak elnyerik majd a kisvasutak és a bükki erdők szerelmeseinek tetszését. Az első rendezvény Miskolcon január 20-án a Zúzmara Expressz, míg Pálházán február 3-án a Téli vonatozás lesz. A rendezvényeken való részvételhez jellemzően előzetes regisztráció szükséges.

A 2018-as rendezvények:

Lillafüredi Állami Erdei Vasút

  • Január 20. szombat Zúzmara Expressz Mahócára
  • Február 14. szerda – Szerelemvonat Lillafüredre
  • Március 11. vasárnap – Nőnapi kedvezmény
  • Április 7. szombat – Szemétszedő vonatozás és túra
  • Május 26. szombat – Kisvasúti nap, mahócai vonatozás
  • Május 27. vasárnap – Gyermeknapi kedvezmény
  • Június 23. szombat – Múzeumok Éjszakája
  • Július 21. szombat – Bükki vizek vonata Mahócára
  • Szeptember 1. szombat – Gyorsabban a kisvonatnál!
  • Szeptember 22. szombat – Autómentes napi kedvezmény
  • Szeptember 29. szombat – Vadászkürt Expressz Andóktúra
  • Október 20. szombat – Lombhullató vonatozás Mahócára
  • November 10. szombat – Márton-napi libalakoma
  • November-december – XVI. Diósgyőri Mikulásvonat

Pálházi Állami Erdei Vasút

  • Február 3. szombat – Téli vonatozás a Zemplénben
  • Május 21.hétfő – Pünkösdi zenés vonatozás
  • Május 27. vasárnap – Gyermeknapi kedvezmény
  • Augusztus 18. szombat – Kisvasúti nap
  • Szeptember 22. szombat – Autómentes napi kedvezmény
  • Szeptember 22. szombat – Szarvasbőgés-hallgató vonatozás
  • December eleje – Száncsengő Expressz

 

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: