Állatkert és hatalmas akvárium épülhet az erdélyi Hója erdőben

Erdély legnagyobb akváriuma lenne a Hója erdő közelébe tervezett állatkert fő látványossága, amelyet 7 millió eurós európai támogatásból finanszíroznának – írja Ziu de Cluj hírportál. A kolozsvári Mezdőgazdastudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) két hete nyújtotta be erre vonatkozó pályázatát az Észak-Nyugati Régiófejlesztési Ügynökséghez. A tervezet a Hója erdőben található létesítmény korszerűsítését feltételezi, amit most juhneveldeként használnak.


A megvalósíthatósági tanulmányt a Proiect Constrex Consulting cég dolgozta ki és az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére összpontosít, amely elengedhetetlen az elmélet gyakorlati alkalmazásában. A projekt megvalósítása 30 millió lejes befektetést igényel.

Jelenleg a Hója erdő szomszédságában található egyetemi létesítmény hét építményből áll, de a tervezet további 23 épületet tartalmaz. Lebontható pavilonokat terveznek az állatoknak, így biztosítva számukra a benti és a szabadtéri menedéket. A tervek szerint lesznek bölények, őzek, nutriák, mókusok, pávák, hattyúk, kacsák, libák, háziszárnyasok (tyúkok, kakasok, pulykák), hörcsögök, lovak, bivalyok, juhok, tehenek és kecskék is.

A leglátványosabb elem egy 1500 négyzetméteres akvárium alagút lesz, amelyben hazai és egzotikus halak is láthatók benne. De terveznek kilátót, apiterápiás központot, műszaki pavilont, üvegházakat az állatpark területén, az üzemeléshez szükséges energiát pedig biogáz-erőművel oldanák meg.

„Vasárnap nyújtottuk be a pályázatot, de pályázik még támogatásra a Kolozsvári Műegyetem és a Nagyváradi Egyetem is. A rendszer a pályázatok beérkezési sorrendje szerint ítéli oda a támogatásokat, ha azok minden feltételnek megfelelnek. A beruházás 98 százalékát uniós pénzforrásból fedeznék, az USAMV pedig 600 ezer lejjel járul hozzá a megvalósításhoz. Az állatpark mindenki számára hozzáférhető lesz, bár valószínűleg ellenében, hogy fedezhessék működési költségeit. A terv kivitelezési határideje 36 hónap, ezért reméljük, hogy 2020-ra elkészülhet. 60 hektáros terület van a tulajdonunkban, beleértve az erdőt is, de egy 25 hektáros területen biofarm létesítését tervezzük” – mondta el Lucian Naş az USAMV munkatársa.

(szabadsag.ro)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: