A Mikulás idén erdei kisvasúton érkezik – Ünnepi programok a természetből

December 6. a nap, amelyet minden kis és nagy gyerek csizmát tisztítva, izgatott leskelődéssel vár. Köztudott, hogy a Mikulásnak sok otthont kell felkeresnie, de előtte különleges helyszínen, az erdőben is találkozhatunk vele és kis segédjeivel. Az Erdeiprogramok.hu most olyan gyermekprogramokat gyűjtött össze, amely során a Mikulás a természetbe hív gyerekeket és szülőket egyaránt!

A Mikulás idén erdei kisvasúton érkezik

Hazánk erdei vasútjain még nagyobb élmény lesz az utazás, ugyanis a járatokon meglepetések sora várja majd a gyermekeket. A Királyréti Erdei Vasút Rénszarvas Expresszén találkozhatunk a kedves krampuszokkal, akikkel énekelhetünk, játszhatunk, míg a Mikulás egy kis aprósággal jutalmazza meg a jó gyerekeket. Ha pedig manó vagy krampusz jelmezben érkezel, akkor részt vehetsz a szépségversenyen is!

A Hortobágyi Nemzeti Park területén immár ötödik éve hagyományteremtő jelleggel rendezik meg a Zöld Mikulás programot. Ekkor a Hortobágy-halastavi Kisvasút egy rövid időre átalakul Mikulásvonattá, mely segítségével a vendégek eljuthatnak a Zöld Mikulás házához. A gyerekek átvehetik a zöld csomagot, melynek tartalma rendhagyó módon nemcsak édességet, hanem mindenféle kézműves terméket tartalmaz.

A Gemencen nemcsak a gyerekek kapnak ajándékokat a piros ruhástól, hanem az állatokat is. Ugyanis a résztvevők, miután a gemenci kisvasúttal a helyszínre érkeznek, a vadmegfigyelőnél elhelyezhetik az állatoknak szánt csemegét is.

A Királyréti Erdei Vasút Mikulás programjai:

Rénszarvas Expressz a Királyréti Erdei Vasúttal>>>
Találkozz a Mikulással Királyréten!>>>
Mikulás Expressz – Találkozz a Mikulással és utazz a Királyréti Erdei Vasúton!>>>

Utazz erdei kisvasúton a Mátrában és a Bükkben:

Mikulásjárat a Szilvásvárad Állami Erdei Vasúttal>>>
Mikulásjárat a Mátravasúttal>>>
Mikulásjárat a Felsőtárkányi Erdei Vasúttal>>>

További erdei kisvasutas program a Mikulással:

Segíts a Mikulásnak! Erdei kisvasutazás, vadetetés a Gemencen>>>
Vonatozz a Mikulással és a manókkal a Vál-völgyi kisvasúton>>>
Idén a környezettudatosság jegyében Zöld Mikulás érkezik a Hortobágyra>>>
Mikulásjárat és ünnepváró készülődés Csömödérben>>>
Mikulásjárat a Kaszói Erdei Vasúttal>>>
Mikulásjárat a Mesztegnyői Erdei Vasúttal>>>
Száncsengő Expressz Pálházán>>>
Mikulásjárat az Almamelléki Kisvasúton>>>

(Erdeiprogramok.hu, Fotó: Gemenc Zrt.)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: