Mi legyen az év vadvirága 2018-ban? Szavazz Te is!

2017-ben a hóvirágé lett a kitüntető cím, azonban az év vége közeledtével gondolni kell arra is, hogy melyik fajt érje a megtiszteltetés a következő esztendőre. A 2018-as Év Vadvirága címért ismét három jelölt száll versenybe: a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), az apró nőszirom (Iris pumila) és a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba).

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a közönség döntheti el, hogy a három jelölt közül melyik kerüljön ki győztesként. Ehhez nem kell mást tenni, mint ellátogatni az Év vadvirága mozgalom honlapjára, ahol 2017. december 31-éig van lehetőség leadni a voksokat.

Tudj meg többet a jelöltekről!

Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe)

Sík- és dombvidékek kiszáradó láprétjein, hegyvidékek üde kaszálóin találkozhatunk vele. A leggyakoribb kék virágú fajok mellett piros, sárga és fehér virágúak is előfordulnak. Hazánkban – a közeli rokon tárnicskákkal (Gentianella spp.) együtt – 7 fajuk él, valamennyi védett. A kornistárnics /népies nevén kornisfű/ a nyár második felétől az ősz közepéig nyíló, néha térd magasságúra is megnövő, dekoratív faj. Régebben gyökerét a tüdőbaj (pneumónia) gyógyítására gyűjtötték, de ez ritkasága és védett státusa miatt megszűnt. Napjainkban elsősorban élőhelyeinek az eltűnése, ami a leginkább veszélyezteti. (Ismertető szöveg: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság)

Fotó: Indafotó – Nurse

Apró nőszirom (Iris pumila)

A nősziromfélék családjába tartozó kis termetű, mindössze 8-12 cm magas védett növényfaj, mely egyike legszebb tavaszi vadvirágainknak. Az lris (írisz) görög eredetű szó, jelentése szivárvány. Ez különösen illik az apró nősziromra, hiszen virágai valóban a szivárvány csaknem minden színében pompáznak. Leggyakrabban sötét, lilás vagy kékes egyedeivel, találkozhatunk, de a nagyobb állományokban gyakori a sárga, előfordul a fehér, a világoskék, a vöröslő és a barnás virágszín is. Kedveli a délies kitettségű, nyílt, száraz gyepeket; így egyaránt találkozhatunk vele hegyvidékeink sziklagyepeiben, valamint domb- és síkvidékeken, lösz- és homoki gyepekben. (Ismertető szöveg: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság)

Apró nőszirom (Fotó: Hollósi Zoltán, hollosifoto.wordpress.com)

Fehér tündérrózsa (Nymphaea alba)

A tündérrózsafélék (Nymphaeaceae) családjába tartozó fehér tündérrózsa az őshonos növényeink között rekordtartónak számít, mivel a legnagyobb méretű virággal rendelkezik. A virágok megporzástól függően 3-5 napig nyílnak, majd elhervadva a víz alá buknak, de helyükbe újak fejlődnek, ezért a virágzásban júniustól szeptemberig gyönyörködhetünk. A fehér tündérrózsával tavakban, holtágakban, tápanyagban gazdag, iszapos talajú álló- vagy lassan folyó vizekben találkozhatunk. A víz tisztán tartásában fontos szerepük van, mivel víz felszínén elterülő leveleik beárnyékolják a vízfelszínt, így csökkentik az esetleges algásodás kialakulását.  (Ismertető szöveg: vadonleso.hu)

Szavazás

Az alábbi linkekre kattintva lehet részt venni a közönségszavazásokon. 

Év Vadvirága 2018>>>

Év Fája 2018>>>

Év Hala 2018>>>

Lezárt szavazások

A süngomba az év gombája 2018-ban>>>

A vándorsólyom az év madara 2018-ban>>>

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: