A süngomba lett a 2018-as Év Gombája

Két héten át lehetett szavazni a Magyar Mikológiai Társaság honlapján arra, hogy melyik gomba nyerje el a jeles címet. A három jelölt a disznófülgomba, a honi csillaggomba és a süngomba volt, amik közül az utóbbira érkezett a legtöbb közönségszavazat.

A társaság közleménye szerint a beérkezett 472 szavazat 42,8 %-át, azaz 202 szavazatot kapott a süngomba, míg a honi csillaggombára 149, a disznófülgombára pedig 121 voks érkezett. Ezzel a süngomba nyerte el az Év Gombája 2018 címet. 

Mit kell tudni a nyertesről?

A közönséges süngomba (Hericium erinaceus) védett. A háborítatlan, üde bükk- és tölgyerdőkben termő parazita és szaprobionta faj. Különleges megjelenése, ehetősége és gyógyhatása miatt hazánkban valószínűleg gyűjtik, de 2005 óta védett, így ez voltaképpen tilos. Termeszthető faj.

Kik lesznek a 2018-as Év Fajai?

Idén ősszel az MME közleménye szerint azért nem indult közönségszavazás arról, hogy melyik faj nyerje el az év madara címet, mivel idén húsz éve tért vissza hazánkba fészkelő fajként a vándorsólyom. A jubileum miatt a szakemberek úgy gondolták, hogy megérdemelten lenne a a ragadozómadár a cím győztese. 

Az év hala cím elnyeréséért zajló verseny még javában zajlik, egészen pontosan december 31-ig szavazhatunk kedvencünkre. A Magyar Haltani Társaság jóvoltából ezúttal is három halfajra voksolhatunk: ezek a balin, a domolykó és a kövicsík. A versenyről bővebben.

Az Országos Erdészeti Egyesület Év Fája 2018 közönségszavazásán a virágos kőris, a fehér fűz és a rezgő nyár indult. A véleménynyilvánítás ezúttal október 31-ig lehetséges. A versenyről bővebben

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

 

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: