A Cserhát újabb gyöngyszeme – kilátó épült a Kecske-kő csúcsára

Október 11-én, délelőtt, az Ipoly Erdő Zrt. beruházásaként adták át hazánk legújabb kilátóját Romhány határában, a 421 méter magas Kecske-kő csúcsára épített Prónay-kilátót. Az átadáson az Erdeiprogramok.hu is ott volt, így az elsők között mászhattuk meg a lucfenyőből épített létesítményt.

A 26 méter magas kilátó tetejére 128 lécsőfok vezet, két kialakított pihenőhellyel, így a teljes magasságát nem kell egyhuzamban megtennünk. Felérve teljes körpanorámában élvezhető a kilátás, nyugat, észak-nyugati irányban a Börzsöny, északon a Selmeci-hegység, kelet felé a Szandavár és a Mátra hegyvonulatai, délről a Gödöllői-dombság és dél-nyugati irányban a Naszály és a Pilis, valamint a Visegrádi-hegység tűnik fel. Az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel minden évszakban látogatható.

TELJES KÉPGALÉRIA A PRÓNAY-KILÁTÓ ÁTADÁSÁRÓL >>>

A cserháti települések palóc kultúrájuk emlékeit a mai napig is őrzik, máig élő hagyományként ragaszkodnak szokásaikhoz, díszes népviseletükhöz, és méltán híres palóc ételeikhez. A palóc kultúra csodáiba is betekintést engedtek az alkotók, ugyanis a kilátó pihenőinél rövid tájékoztató táblák segítségével ismerkedhetünk meg a környék múltjával.

Erdős táj, várak, kastélyok

“Az ide látogatók nagyon erős vonzerőnek tartják az erdős tájat, a szép domborzati viszonyokat, valamint a várakat és kastélyokat. A környék tölgyesei a Prónay család birtoka volt, akik a török idők után Nógrád megye egyik legnagyobb birtokosai lettek, így méltónak gondoltuk róluk elnevezni a kilátót” – mondta el Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerint ez a kilátó ékes példája annak, hogy a kormány elkötelezett az aktív turizmus, aktív kikapcsolódás terén. Azt szeretnék elérni, ha minél több fiatal, idős, és család állna fel a televízió elől, tenné le a telefont, hagynák egy kicsit későbbre a számítógépes játékokat, és mennének ki a természetbe, a szabadba. Sajnos, a rendkívül színvonalas játékokkal csak komoly, “trendi turisztikai attrakciókkal” lehet versenyezni, ezért van az, hogy rendkívül nagy összegeket fordítottak ezekre a célokra. Szeretnék megmutatni a gyerekeknek, hogy virtuális élmények helyett, valóságos élményekre is szert lehet tenni.

 

Azért, hogy jól érezzük magunkat

Dr. Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja elmondta, hogy egy kilátó közvetlenül nem termel értéket, de arra jó, hogy az életet még minőségibben tudjuk élni, és jól érezzük magunkat. Kiemelte, hogy a most átadott kilátó igazi életminőség emelés Nógrád megyében.

Balla Mihály, országgyűlési képviselő úgy gondolja, hogy Budapesten is egyre többen gondolják úgy, hogy milyen szép természeti adottságai vannak a környéknek, többen keresik az aktív turizmus, a bakancsos és kerékpáros turizmus lehetőségeit, amit itt meg is találhatnak. Személyesen megtapasztalhatjuk, hogy miért szép az, ami körülvesz bennünket, és átélhetjük, hogy miért is kell vigyázni a természetre.

Ha felmegyünk egy hegy tetejére kilátást szeretnénk látni

Ugron Ákos Gábor, állami földekért felelős helyettes-államtitkár szerint ez a hely összeköti a természetet a környező helyi és kulturális örökségünkkel. Ha felmegyünk egy hegy tetejére, akkor kilátásra vágyunk, de tulajdonképpen belátást kapunk abba, amibe beleszülettünk. A  eddigi fejlesztések évtizedes múltra nyúlnak vissza, hiszen az erdészek már így gondolkodtak a tájban. Nemcsak az ökoturisztikai létesítmények, de például a kisvasutak is funkciójukat veszítették volna, ha nem karolták volna fel és nem költenének rá. Az erdészek a saját munkájukból teszik ezt. Amellett, hogy munkát adnak a környező településeken és megújuló nyersanyagot biztosítanak a vállalkozásoknak.

Dúl Géza atya áldása után, a jelenlévők birtokba vehették az kilátót, így mától minden korosztály számára évszaktól, napszaktól függetlenül szabadon látogatható.

Ha még nem tervezte meg következő őszi kirándulását, legyen ez az úticélja!

(Rákóczi Ágnes – Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: